Nem lesz antibakteriális szappan az USA-ban

Az antibakteriális szappanok semmivel sem tisztítanak jobban, mint a hagyományos társaik, némelyik hatóanyaguk pedig kifejezetten káros az egészségünkre.

Index .

Az USA-ban mossák kezeiket - de már nem a veszélyes anyagot tartalmazó szappanokkal

Az amerikai hatóság 19, az antibakteriális szappanoknál széleskörűen használt összetevőt tilt be, a gyártók felé a türelmi idő egy év. A termékekből ezek alapján ki kell vonni többek között a triklozán és a triklokarban nevű anyagokat is – ezek pedig az antibakteriális termékek talán legfontosabb komponensei. A triklozán nem csak szappanokban, de tusfürdőkben, dezodorokban, szájvízben, fogkrémben is megtalálható, és állatkísérletekkel már korábban is igazolták , hogy zavarja a hormonális működést, allergiás reakciókat vált ki, sőt a máj rákosodását is okozhatja. A baktériumölő vegyületek egyes félelmek szerint ráadásul az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok elterjedéséhez is hozzájárulhatnak. Az EU-s szabályozással szinkronban ezért Magyarországon is fel kell tüntetni a kozmetikumokon, ha tartalmazza ezt az adalékot.

Amerikai kutatások szerint a kozmetikai és higiéniai termékekben használt fertőtlenítő hatású, széles spektrumú baktérium- és gombaellenes szer, a triklozán károsítja az izmok működését. Erről részletesebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Az FDA döntésének hatására néhány gyártó már elkezdte kivonni termékeiből a veszélyesnek ítélt anyagot, de az USA-ban kapható, körülbelül kétezer termék túlnyomó többsége még tartalmazza. Magyarországra értelemszerűen nem vonatkozik az amerikai szabályozás, a triklozán és a triklokarban így továbbra is szerepelni fog a hazai polcokon felsorakozó termékekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.