MOK-titkár: "időt kellene nyernünk"

Dr. Svéd Tamás aneszteziológus, a Magyar Orvosi Kamara titkára egyre kisebb esélyt lát arra, hogy nem jön el az a nap, amikor arról kell dönteni itthon, melyik COVID-19-beteg kapjon ágyat, légzéstámogatást, lélegeztetőgépet. Szerinte időt kellene nyernünk, ez nagyon fontos lenne az egészségügyi ellátórendszer számára. Azzal azonban nem ért egyet, hogy a fiatal orvosok ne állnának be a frontvonalba.

"A statisztikák szerint ötvenen még innen, egészségesen, várhatóan ahhoz a 80 százalékhoz tartozom majd, akik lábon kihordják a fertőzést. Inkább az a gond, hogy ha beteg leszek, egy időre az amúgy is kevés aneszteziológus orvosból eggyel kevesebb lesz" - mondta Dr. Svéd Tamás, aki a koronavírus-fertőzés kapcsán elsősorban az idős és beteg emberekért aggódik. Az aneszteziológussal a Medical Online készített interjút.

Így győzi le az immunrendszer a koronavírust Ausztrál orvosok egy olyan COVID-19-páciens gyógyulását követték nyomon, akinek a koronavírus-fertőzésen kívül nem volt más betegsége. Ebből pedig új információk derültek ki arra vonatkozólag, hogyan birkózik meg egy egészséges szervezet a vírussal. Részletek itt .

A koronavírus-járvány véglegesen demoralizálhatja az egészségügyet

Mint hangsúlyozta, ha itthon is előáll az olaszországihoz akár csak hasonló helyzet , amit nem sikerül megfelelően kezelni, az végletesen demoralizálhatja az egészségügyet. Szerinte vagy minden erőnkkel nekifeszülünk a kihívásnak, aminek köszönhetően később akár hősnek is érezhetjük magunkat, vagy ellenkezőleg: azt élhetjük meg, hogy "mindennemű háttértámogatás nélkül, a frontvonalba előretolt balek bakákként küzdünk valamivel, ami átcsap a fejünk felett".

Arról is beszélt, attól, hogy járvány van, nem áll meg a kórházakban az élet, az akut problémákat kezelniük kell a sebészeknek, az urológusoknak, a kardiológusoknak, hiszen ezen betegek állapota adekvát beavatkozás nélkül sokat rosszabbodik, vagy akár meg is halhatnak. Kiemelte: inkább az a kérdés, hozzájutnak-e a rászorulók a sürgős segítséghez, vagy rossz betegutakon indítják el őket, csökkentve ezzel gyógyulási esélyeiket.

Koronavírus: magyarok testhőmérsékletét ellenőrzik Hegyeshalomnál
Koronavírus: magyarok testhőmérsékletét ellenőrzik Hegyeshalomnál. Fotó: Getty Images

Nincs százszázalékos védelem

Azon a véleményen van, hogy az orvosoknak nem csak a védőfelszerelés számít, hanem az is, hogy pontosan tudják, mi az elvárás velünk szemben. "Sokáig az sem volt világos, hogy ha valaki köpenyben, sebészmaszkban és védőszemüvegben vizsgál egy később koronavírus-pozitívnak bizonyuló beteget, azzal mi a teendő. Kontaktnak számít vagy sem, vizsgálandó vagy sem, karanténba kell-e vonulnia a kórházban, avagy elegendő, ha otthon marad két hétig" - magyarázza Dr. Svéd Tamás, aki leszögezte: nincs százszázalékos védelem, bármilyen védőfelszerelést is veszünk fel.

Időt kellene nyernünk

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogjuk tudni elkerülni azt a meredeken emelkedő betegszámot, amely egy adott pillanatban már meghaladja az egészségügy potenciális teljesítőképességét, elég pesszmista. Az segít, hogy gondoskodunk a járványkórházak felszereléséről és oxigénnel való ellátásáról, ám ugyanúgy fontos lenne, hogy a következő 2-3 hétben mindenkit otthon lehessen tartani. Szerinte talán még van esély megfékezni a járványt kijárási tilalom bevezetésével, amit ő, ha olyan helyzetben lenne, megtenne, hogy időt nyerhessünk.

Az idő pedig azért fontos, mert ha rohamosan nő a betegek száma, akkor a magyar egészségügy nem fogja tudni ellátni őket. És bár reméli, hogy nem jön el az a nap, amikor arról kell dönteni, melyik COVID-19-beteg kapjon ágyat, légzéstámogatást, lélegeztetőgépet, de ennek az esélyét egyre kisebbnek látja.

Nővérek és orvosok, akik a koronavírus alatt sem veszítik el a humorérzéküket - olvassa el a cikket az nlc.hu -n!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra