Megfagy az ereinkben a vér: mi zajlik le a testünkben?

Amikor menekülünk valami elől, ami az életünket fenyegeti, félelmet érzünk. A félelem nem más, mint kognitív vészjelzés arra, ha valami fenyegetővel találkozunk. Az ilyenkor lejátszódó kémiai folyamatok célja az, hogy minél előbb kikerüljünk a veszélyes helyzetből. Amikor valami veszélyeset észlelünk, a köztiagy talamusznak nevezett területe aktivizálódik; ez vészjelzést küld az adrenalintermelés megnő.

A vér adrenalinszintjének növekedésére a májban a hasznosítható glükóz leadása fokozódik; a vércukorszintünk megugrik, ami biztosítja a vázizmok számára, hogy a veszélyes helyzetben hatékonyan működjenek – például, hogy el tudjunk menekülni. A kortizon nevű hormon pedig még tovább gyorsítja ezt a folyamatot annak érdekében, hogy mielőbb kikeveredjünk a veszélyes helyzetből.

Marie Antoinette és Karl Marx is megőszült egy éjszaka alatt az átélt sokk hatására - így él a köztudatban. De megtörténhetett-e tényleg ilyesmi a valóságban? Kiderül a cikkből . És mi történik akkor, amikor megijedünk, mert azt halljuk, hogy valaki sikolt? Ebben az esetben hasonló reakciók zajlanak le a szervezetünkben. A sikoly vészhelyzetben automatikus reakció; ha ezt halljuk, nem a nyelvfeldolgozást végző agyterületünk aktivizálódik, hanem az amigdala, ami egy hasonló vészreakciót indít el a sikolyt hallóban, mint abban, aki sikolt.

A sikoly azonban csak automatikus vészjelzés, a veszélyt nem hárítja el. Ha megsérülünk, fájdalmat érzünk, a fájdalomérzetért felelős receptorok a gerincvelőn keresztül üzenetet küldenek az agyba. A fájdalom a talamuszban dolgozódik fel; a talamusz pedig olyan reakciókat indít el, amelyek a fájdalomérzet kezelését teszik lehetővé.

Ha a veszélyből nem sikerül kimenekülnünk és a szervezetünk működésképtelenné válik, de az agyunk ép marad, beáll a halálközeli élményekért . Ha ebből az állapotból nem élesztenek újra, akkor az agyunk is leáll, és bekövetkezik a biológiai halál állapota, ahonnan már nincs visszaút.