Más miatt fájhat a feje nyugaton, mint keleten

Csütörtökön az ország nyugati tájai fölé hullámzó frontzóna érkezik. A frontérzékenyeknél fejfájást és vérnyomás-ingadozást is okozhatnak a légköri változások, nagy különbség alakul ki hazánk két vége között.

Csütörtökön egy hullámzó frontzóna érkezik nyugati tájaink fölé, ott megterhelően alakul a humánmeteorológiai helyzet. A fronthatás a középső tájakon gyengébb mértékben jelentkezik, ha pedig keleten él, akkor inkább csak melegfront jellegű tünetei jelentkezhetnek a még mindig szokatlanul meleg, fülledt időben.

Amennyiben tehát érzékeny akár a meleg-, akár a hidegfrontra, akkor a Dunántúlon migrént, illetve görcsös fejfájást is tapasztalhat. Ebben az esetben igyon meg napközben egy csésze citromfű keverékéből készült, mézzel ízesített teát, illetve kerülje a csokoládé és a vörösbor fogyasztását.

Keleten még mindig az átlagosnál melegebb, ráadásul fülledt időtől szenvedhet. A magas páratartalom miatt a limonádéval vagy egy pohár vízzel.

Más miatt fájhat a feje az ország két területén

A nyugalmas időszaknak tartósan vége szakad, a változékonyabb napok abban az esetben is megviselhetik, ha nem kifejezetten frontérzékeny. Emiatt nem javasolt a következő napokban nehéz ételeket fogyasztania. Fektessen hangsúlyt a napi többszöri, kis adagokban történő étkezésre, a fogások pedig tartalmazzanak több salátát , zöldséget, illetve halat. A pollenek közül a pázsitfűfélék vannak jelen legnagyobb mennyiségben, és azokon a területeken, ahol nem hullik kiadós csapadék, továbbra is intenzívebb tüneteket válthatnak ki. Azonban ha a csapadékosabb vidéken él, már egyre kevesebb panaszt okozhatnak a virágporok - tudatta a Meteoklinika .

Ha pontosabban szeretné tudni, hogy milyen fronthatásokra és pollenkoncentrációra lehet számítani az ország különböző pontjain, akkor kattintson a folyamatosan frissülő pollenjelentésünkre !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.