Rákbetegségéről vallott Kovács Ágnes olimpikon – Hegedűs Zsolt is megszólalt az ügyben

Születésnapi Facebook-bejegyzésében osztotta meg először a nyilvánossággal Kovács Ágnes, hogy 2024-ben follikuláris pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták. Történetével a korai felismerés és a szűrővizsgálatok életmentő szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

Kovács Ágnes olimpikon hétfő este a 45. születésnapja alkalmából posztolt a Facebookon. A bejegyzés viszont nemcsak az ünneplésről szól: ebben osztotta meg a nyilvánossággal először azt, hogy 2024-ben follikuláris pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták.

Ma már átlátom azt, mennyire fontos egy rosszindulatú daganat időben történő diagnosztizálása és kezelése, mert az idő az, ami ebben a helyzetben életet menthet! Tisztában vagyok vele, hogy nem minden verseny egyforma, mint ahogy, a rák különböző típusai között is óriási különbség lehet, és sajnos az is igaz, hogy nem mindenki tud nyerni a végén. A legfontosabb viszont az, hogy amit, mi ma meg tudunk tenni a győzelemért, azt meg is kell tennünk!” – hangsúlyozta Kovács, aki a 2000-es Sydney-ben rendezett olimpián aranyérmet szerzett 200 méter mellúszásban.

A betegség miatt két műtéten és két izotópos kezelésen esett át. Utóbbi egy célzott sugárterápiás beavatkozás, amely ötnapos, izolált kórházi elhelyezéssel jár. Egy kis szobában, a külvilágtól teljesen elzárva töltötte ezt az időszakot, ami mentálisan és fizikailag is megterhelő volt számára. Ráadásul a sugárkezelést követően sem szabad kiskorú gyermek közelében tartózkodni, ezért két hétig távol kellett lennie a családjától.

2025-ben, a második izotópkezelésem alatt betoltak egy MR-gépbe. Ennek a vizsgálatnak a célja, hogy kiszűrjék, átterjedt-e a betegség máshová a szervezetemben. Mondanom sem kell, életem leghosszabb 20 perce volt, amíg bent feküdtem a gépben, csak számoltam a másodperceket. A 20. perc után végre kitoltak a gépből, és jött a hír: nincs áttét!

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtek visszajönni a színek, azt éreztem, körülragyog a nap, és újra rám mosolyog az élet. Miután visszamentem a kórterembe, hosszú percekig a lelkem mélyéről csak zokogtam. Itt már biztosan tudtam: meg fogok gyógyulni! Tudtam, hogy a teljes mentális és fizikális felépülésemhez még hosszú hónapok kellenek, de ott és akkor, amit éreztem, az maga az újjászületés volt” – írta posztjában. Az idei év már a megújulással telt, úgy gondolja, a történtek után bölcsebb, megfontoltabb személy lett, és az értékrendje is megváltozott.

Bízom benne, hogy történetem segít felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok, valamint a már diagnosztizált betegeknél a protokoll betartásának fontosságára!

– zárta bejegyzését.

Mi a follikuláris pajzsmirigyrák?

A Cleveland Clinic összefoglalója szerint a follikuláris pajzsmirigyrák a pajzsmirigyrák egyik típusa: az összes pajzsmirigyrákos eset körülbelül 10-15 százalékát teszi ki. Kezdetben gyakran nem okoz panaszt, amennyiben mégis, akkor tapintható csomó vagy göb a nyakon, fülbe sugárzó, illetve állkapocs- vagy nyaki fájdalom, rekedtség, tartós hangváltozás, megnagyobbodott nyaki nyirokcsomók, vagy légzési és nyelési nehézség jelentkezhet. Elsődlegesen műtéttel kezelik: eltávolítják az érintett pajzsmirigylebenyt, vagy szükség esetén az egész pajzsmirigyet, illetve a környező nyirokcsomókat is, ha a daganat oda is átterjedt. A daganat stádiumától és esetleges áttéteitől függően a műtét után szükség lehet más kezelésre, például kemoterápiára, sugár- vagy gyógyszeres kezelésre.

Hegedűs Zsolt is megszólalt az ügyben

Kedd reggel Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is megosztotta gondolatait Kovács Ágnes bejelentésével kapcsolatban. 

Története arra figyelmeztet: ne halogassuk a vizsgálatokat, vegyük komolyan testünk jelzéseit, és tartsuk be az orvosi kezelési protokollokat. Köszönet Kovács Ágnesnek, hogy kiállt a nyilvánosság elé és megosztotta a történetét. Ezzel sokakat bátoríthat arra, hogy részt vegyenek a szűrővizsgálatokon, komolyan vegyék a tüneteiket, időben orvoshoz forduljanak, és betartsák az orvosi előírásokat. Egy ilyen személyes történet valóban életeket menthet

– írta a Facebookon.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megelőzés nem csak az egyén felelőssége.

„Tudatos, hosszú távú népegészségügyi programokra, hiteles tájékoztatásra, szervezett szűrésekre és a rendelkezésre álló egészségügyi adatok okos felhasználására van szükség. Ezért is kiemelt terület az önálló egészségügyi minisztériumban a népegészségügy Vokó Zoltán vezetésével” – hangsúlyozta. Hozzátette, azon fognak dolgozni, hogy növeljék a szűrvizsgálatokban részt vevők arányát, és hogy ezek a vizsgálatok mindenki számára könnyen, gyorsan és egyenlő eséllyel hozzáférhetők legyenek. 

A megelőzés eredménye nem mindig látványos azonnal. De néhány év múlva emberéletekben mérhető.

Egyre gyakoribbak a rákos megbetegedések

Az évente világszerte diagnosztizált daganatos megbetegedések száma a két évvel ezelőtti 20,6 millióról 2050-re akár 36 millióra nőhet, ha a világ országai nem hoznak sürgős intézkedéseket, hogy ezt megakadályozzák – hívta fel a figyelmet idei globális jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A WHO szerint a világ népességének 92 százalékát élete során – vagy személyesen vagy valamelyik közeli hozzátartozója révén – érinteni fogja valamilyen daganatos betegség. (MTI)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!