Koronavírus: veszélyesebb mutációk is terjednek itthon

Több európai országban és az Egyesült Államokban is már a koronavírus új változata fertőz. Jankovics István, a CMC Déli Klinika virológusa szerint itthon is több mint száz mutációját megtalálták a koronavírusnak, amelyek között vannak veszélyesebbek is.

"Ez a vírus alapvetően nagyon változékony" - fogalmazott az InfoRádiónak Jankovics István, aki hangsúlyozta: már több tízezer mutációját azonosították a koronavírusnak, Magyarországon is több mint százat találtak. "Ezek között vannak olyanok, hasonlóan az Amerikában megtaláltakhoz, amelyek kicsit súlyosabb megbetegedést okoznak, de teljes a paletta, nálunk is szinte mindegyik változat megtalálható" - tette hozzá a szakember. Jankovics úgy véli, az utazásokkal a világ bármely részéről gyorsan eljuthatnak hozzánk a mutálódott kórokozók.

Magyarországon is több mint száz mutációját találták meg a koronavírusnak.
Magyarországon is több mint száz mutációját találták meg a koronavírusnak. Fotó: Getty Images

A vakcinafejlesztést egyelőre nem befolyásolják

Koronavírus: ezekkel a gyógyszerekkel kezelik Nem létezik olyan csodaszer, amely 100 százalékos hatékonysággal képes lenne megelőzni vagy gyógyítani az új koronavírus okozta megbetegedést. Ezzel együtt vannak olyan készítmények, amelyek hatékonyan alkalmazhatók a COVID-19 kezelésére. Részletek itt .

Jankovics István arról is beszélt, hogy bár a jelenleg létező koronavírus-mutációk genetikailag eltérnek, úgy tűnik, az immunológiai tulajdonságaik azonosak, ami egyszerűbbé teszi a vakcinafejlesztést . "Úgy vélem, a vakcinák hatásosságát a mostani mutációk még nem fogják befolyásolni, de elképzelhető természetesen, hogy olyan helyzetbe fogunk kerülni, mint az influenzavírus esetében, hogy majd lesznek COVID-A, -B és -C törzsek, és bizony majd mindegyikre külön kell a megfelelő oltóanyagot előállítani. De jelenleg még nem tartunk itt" - így a virológus.

Mivel változó, hogy a mutáció hogyan befolyásolja a vírusok működését - bizonyos esetekben például virulensebb, könnyebben szaporodó kórokozókat eredményezhet -, intenzív kutatómunka zajlik annak meghatározására, hogy milyen mutációk jelenthetnek még nagyobb veszélyt.

Ezeket a dolgokat vigyük magunkkal a kórházba, ha koronavírusosak vagyunk - a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) praktikus listát állított össze, az nlc.hu oldalán megnézheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.