Koronavírus: újabb kórházakban van látogatási tilalom

Újabb kórházakban vezettek be látogatási tilalmat szerdán a romló járványhelyzet miatt: a budapesti Gottsegen György intézetben és a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban teljes körű látogatási tilalom lépett életbe. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban és a szombathelyi Markusovszky Kórházban csütörtöktől, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban péntektől nem lehet látogatni a betegeket.

Csütörtök reggelig 45 újabb haláleset történt az országban COVID-19-hez köthetően.

Mint azt megírtuk , Budapesten korábban a Semmelweis Egyetem öt klinikájára rendeltek el a látogatási tilalmat, ezt pedig azóta kiterjesztették további háromra: a Sürgősségi Orvostani Klinikára, a Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központra, valamint a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika Baross utcai részlegére. A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben teljes körű látogatási tilalom lépett életbe szerdán. A rendelkezés érinti a Gyermekszív Központot is; az intenzív osztályokon a látogatás naponta változhat a betegek állapotának függvényében. A bent fekvő gyerekek mellett egy egészséges szülő maradhat. Súlyos állapotú beteg látogatásáról az orvos egyénileg dönthet, írásos engedélyt adhat.

Egyre több hazai kórház hirdet beteglátogatási tilalmat a koronavírus-járvány miatt
Egyre több hazai kórház hirdet beteglátogatási tilalmat a koronavírus-járvány miatt. Fotó: Balázs Attila/MTI

A budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban szerdán részleges látogatási tilalmat rendeltek el. Tilos a betegeket felkeresni a krónikus, a pszichiátriai, az intenzív terápiás, a szülészet-nőgyógyászati, valamint a kiemelt hotelszolgálati osztályon. A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben (Szent László kórház) hétfő óta van látogatási tilalom egyes osztályokon, például a hematológiai és őssejt-transzplantációs, a gyermekhematológiai és az onkológiai osztályon, a központi aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályon, valamint a szülészeti-nőgyógyászati osztály szülészeti részlegén.

Zalaegerszegen szerdán - megelőző jelleggel - teljes körű látogatási tilalmat vezettek be a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, ahol múlt péntek óta már két osztályra vonatkozóan részleges korlátozás volt érvényben. Csütörtökön teljes látogatási tilalom lép életbe a szombathelyi Markusovszky Kórház összes telephelyén és betegellátó osztályán a járványhelyzet miatt. Csütörtöktől a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban sem lehet látogatni a betegeket.

Péntektől látogatási tilalom lesz érvényben a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban. Szabó Géza főigazgató a koronavírus-fertőzés miatt rendelte el a tilalmat a kórház egész területére. Jövő kedden Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház teljes területén is látogatási tilalom lép életbe.

E hét elejétől, hétfőtől teljes látogatási tilalom van érvényben a szolnoki Jász-Nagykun Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben, az egri Markhot Ferenc Kórházban és a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ kakasszéki gyógyintézetében. Kedden elrendelték a látogatási tilalmat a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában és a Soproni Gyógyközpont fekvőbeteg-osztályain is, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában pedig részleges látogatási tilalom lépett életbe. Egyes kórházakban már a múlt héten látogatási tilalmat rendeltek el. A győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban múlt szombat óta van érvényben teljes körű látogatási tilalom. Szombat óta nem lehet betegeket látogatni a tatabányai Szent Borbála Kórházban és a mosonmagyaróvári Karolina kórházban sem.

Kemenesi Gábor virológus szerint fel kell készülnünk arra, hogy az idei szezonban újult erővel támadhat az influenza is .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén felhős idő várható, majd estétől észak felől - nagyrészt magasszintű - felhők sodródnak fölénk, de lesznek derült tájak, valamint időszakok is. Az északi, északkeleti hétfő határnál hajnalban elvétve nem kizárt jelentéktelen eső, zápor. A szél estére legyengül, sőt sokfelé teljesen le is áll.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?