Koronavírus Romániában: "rettenetes állapotok vannak"

"Tavaly ilyenkor azt hittük, hogy rosszabb már nem lehet, aztán jött a harmadik hullám: akkor is szinte beleszakadtunk a sok munkába, és pszichésen belerokkantunk a rengeteg halottba. De, ami most történik, minden képzeletünket és eddigi tapasztalatunkat felülmúlja" - mondja egy, a kolozsvári járványkórház COVID-osztályán dolgozó orvos. De nem csak Kolozsváron ilyen rossz a helyzet - a koronavírus miatt Románia egészségügyi katasztrófa felé tart.

Elkeserítő a pandémiás helyzet Romániában: az átoltottság alig haladja meg a 30 százalékot, és nemcsak a kórházak vannak telítve, hanem a halottasházak is - írja riportjában a Transindex.ro . A lap kórházi és egészségügyi dolgozókkal beszélgetett, hogy valós képet kapjanak - és adjanak - az egészségügyre nehezedő nyomásról.

"Ez az eddigi legkeményebb hullám"

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház COVID-osztályán hétfőn 169 beteg feküdt, ebből 123-an oxigénes légzéstámogatásra szorultak. Az intenzív terápiás osztály helyeit előbb négyről hatra, majd október elsejétől tízre bővítették ki, azóta folyamatosan foglaltak az ágyak a legsúlyosabb esetekkel.

Mint azt Dr. Dombi István is, a csíki kórház Tüdőgyógyászati Osztályának vezetője elmondta, lassan két éve foglalkoznak koronavírusos betegekkel, "de ez az eddigi a legkeményebb hullám, most a legnagyobb telítettség a kórházban". A szakorvos arról is beszélt, hogy az olaszországihoz hasonló állapotok vannak náluk, amelyben, akárcsak az olasz orvosoknak, a betegek állapota alapján olykor nekik is dönteniük kell, kinek van nagyobb esélye a túlélésre.

Romániában tele vannak a kórházak, elkeserítő a pandémiás helyzet.
Romániában tele vannak a kórházak, elkeserítő a pandémiás helyzet. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Kézdivásárhelyen is hasonlóan elkeserítő a helyzet. "Két héttel ezelőtt már itt volt Kézdivásárhelyen is a negyedik hullám, de eddig a betegek nem jöttek be a kórházba, úgy gondolták, otthon is kikúrálhatják magukat. Á, csak egy hűlés ez is, mint a többi, túl leszünk rajta - mondogatják. Már súlyos az állapotuk, nem kapnak levegőt, rettenetes fájdalmaik vannak, amikor kihívják a mentőt. És nem egy beteg érkezik így, hanem a legtöbbjével már úgy kezdünk, hogy oxigéntámogatásra van szükségük. Nem beszélve arról, hogy nincsenek beoltva, tehát minden adott ahhoz, hogy a fertőzés pusztítást végezzen a szervezetükben" - magyarázza Dr. Madaras Szilárd-Kálmán, a Kézdivásárhelyi Városi Kórház orvosigazgatója, aki hozzátette: a súlyos esetek magas száma miatt az oxigénellátás is akadozik.

"Rettenetes állapotok vannak"

"Tavaly ilyenkor azt hittük, hogy rosszabb már nem lehet, aztán jött a harmadik hullám: akkor is szinte beleszakadtunk a sok munkába, és pszichésen belerokkantunk a rengeteg halottba. De, ami most történik, minden képzeletünket és eddigi tapasztalatunkat felülmúlja. A sajtó folyamatosan ír az egészségügyre nehezedő nyomásról, de azok számára, akik soha nem tapasztalták meg, hogy mit jelent napi 12, vagy ügyelet esetén akár 24 órát a COVID-osztályon tölteni, azok számára mindez csak üres beszéd marad. Rettenetes állapotok vannak" - ezt már egy, a kolozsvári járványkórház COVID-osztályán dolgozó orvos mondja. A neve elhallgatását kérő szakember szerint műszakváltáskor sok kollégája félholt a fáradtságtól, ráadásul rettenetesen frusztrál mindenkit, hogy mindent megtesznek a betegekért, az intenzív osztályon mégis 90 százalékos a mortalitás.

Koronavírus: hónapok óta nem történt ilyen Nagy-Britanniában .

Simona Morar gyermekgyógyász önkéntes alapon heti egy alkalommal teljesít nyolcórás szolgálatot a kolozsvári Vivo bevásárlóközpontban működő oltópontnál. Ő úgy véli, nyáron romlott el minden: az oltási kampánnyal akkor ugyanis senki sem foglalkozott, mindenki nyaralt, fesztiválozott. Az oltóponton is pangás volt, most viszont, néhány napja érezhetően megnőtt az oltási hajlandóság. "Látom egyes embereken, akik bekukkantanak, hogy igazából még most sincsenek meggyőződve arról, kérjék-e a vakcinát. Sokan kérdezik, egészen biztosan nem lesz semmi bajuk a Pfizertől? Érdekes az is, hogy a 30-40-50 éves korosztály van most túlsúlyban, tehát azok, akiknek - gondolom - a munkahelyen szólhattak, hogy most már oltási igazolás nélkül ne jöjjenek" - részletezi tapasztalatait az orvos.

A Transindex.ro Fejér Szilárd tudományos kutatóval is beszélt, aki szerint érthetetlen, hogy Romániában az alacsony átoltottság ellenére kevés korlátozást vezettek be és azokat is csak későn. Emiatt van az, hogy elhalálozások tekintetében az ország "előkelő helyen" van a világranglistán. "Nem tudom kizárni azt a forgatókönyvet sem, hogy napi 1000 halott legyen, ami nagyon durva lenne. Az egy olyan lélektani határ lesz, ami alapjaiban fogja megrendíteni az egész országot" - mutatott rá.

Közel 80 százalékos hatékonysággal képes előre jelezni egy új eljárás, hogy fertőzés esetén mely betegeknél válhat súlyos lefolyásúvá a COVID-19 - állítják koppenhágai kutatók. A módszer nagy előnye, hogy a hagyományos koronavírustesztekhez használt orrgaratváladék-minta is elegendő hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.