Koronavírus: meggyanúsítottak egy vuhani labort

A vuhani laboratórium vezetője elutasítja a vírus forrására vonatkozó találgatásokat.

A koronavírus-járvánnyal együtt megjelentek a konspirációs teóriák is. Néha nyilvánvaló őrültségek terjednek, de nem egyszer veszélyesen hihető hazugságok is, amelyek gyakran politikai célok érdekében kerülnek előtérbe, leginkább az online térben. Olvassa el a legnépszerűbb összeesküvés-elméleteket ide kattintva .

Minden alapot nélkülöznek azok az állítások, hogy a vuhani virológiai laboratóriumból származik a világjárványt okozó újfajta koronavírus - mondta a Reuters hírügynökség által kedden közölt interjújában Jüan Csi-ming, a labor vezetője, aki szerint továbbra sincs meggyőző válasz arra, hogy honnan ered a tömeges megbetegedéseket okozó SARS-CoV-2 koronavírus.

Az összeesküvés-elméletekben hívők szerint a világszerte több mint 200 ezer emberéletet követelő járvány a Vuhani Virológiai Intézet részeként működő Vuhani Nemzeti Biológiai Biztonsági Laboratóriumból szabadult ki abban a városban, ahol elsőként diagnosztizálták a vírus okozta COVID-19-et. Miközben tudományos körökben konszenzus van arról, hogy a koronavírus természetes módon keletkezett, és valamilyen állattól származik, a laboratóriumi kreálás elmélete szárnyra kapott. Donald Trump amerikai elnök ráadásul április 15-én azt mondta, a kormány vizsgálja, hogy a vuhani laborból ered-e a vírus.

Csi-ming: nem is lennénk rá képesek

Jüan Csi-ming szerint minden létező bizonyítéknak ellentmondanak azok rosszindulatú állítások, hogy a vírus "a semmiből bukkant elő". A professzor a Reuters kérdéseire írott válaszában leszögezi, hogy általa vezetett labornak nem áll szándékában "megtervezni és kifejleszteni" ilyen vírust, és nem is lenne rá képes. Mi több - mondja -, a vírus genomjából kinyerhető információk nem arra utalnak, hogy emberi kéz alkotta. A kutatók zöme azt mondja, hogy a SARS-CoV-2 a természetből származik, denevéreket és tobzoskákat jelölnek meg lehetséges vírusforrásként. Jüan Csi-ming szerint a fertőző betegségek több mint hetven százaléka állatoktól, kiváltképpen vadállatoktól származik. Az utóbbi években az emberek és vadállatok közti szoros kapcsolat, a globális klímaváltozás és az emberi tevékenység folyamatos terebélyesedése miatt megfigyelhető volt ennek a kockázatnak a növekedése. A hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy kutatók szerint mind a hét ismert koronavírus denevérektől származik.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A vuhani laboratórium vezetője elutasítja a vírus forrására vonatkozó találgatásokat. Fotó: illusztráció, Getty Images

Nem ez az első ilyen összeesküvés-elmélet

Jüan Csi-ming elutasította azokat a feltételezéseket is, hogy a laboratóriumából véletlenül szabadult ki a természetben élő denevérekből kutatás céljából kinyert vírus. A biztonsági előírásokat szigorúan betartják a laborban. A magas szintű biológiai védelmi előírások szerint működő laborokban komplikált, nagy biztonságot szavatoló helyiségek vannak, és szigorúak az ott dolgozókat és a környezetet a szennyezéstől védő szabályok. A Reuters rámutat arra, hogy a járványok idején gyakran kapnak lábra különféle elméletek. A 2002-2003-as SARS-járvány idején például orosz tudósok állították azt, hogy a betegség okozta vírus laboratóriumból származik. A hetvenes évek végén, a HIV/AIDS elterjedése idején pedig egyes politikai csoportok hangoztatták azt, hogy kormányok szolgálatában álló tudósok kreálták a vírust.

Kína Amerikára és Olaszországra mutogat

Habár az újfajta koronavírus Vuhanban jelent meg - a Jüan által vezetett laboratórium 16 kilométerre fekszik az első gócként ismert vuhani hal- és húspiactól -, Kínában olyan megalapozatlan összeesküvés-elméletek keringenek, hogy nem is onnan származik. Csao Li-lien kínai külügyi szóvivő a múlt hónapban a Twitteren azt írta, hogy a vírus az Egyesült Államokból eredhet. A kínai közösségi médiában pedig olyan híresztelések kaptak lábra, hogy a vírus tavaly októberben a Vuhanban tartott Katonai Világjátékok révén jutott el a városba. A kínai állami sajtó arról is írt, hogy előfordulhat, hogy Olaszországban Vuhan előtt jelent meg a kórokozó. Jüan Csi-ming nem kommentálta közvetlenül az effajta elméleteket, de megjegyezte, hogy még mindig nincs válasz a vírus eredetére. Jüan szerint a vírus eredetének kérdése tudományos szempontból nagy kihívást jelent, és nagyfokú bizonytalanságot rejt magában.

Más vádak is érték már őket

Kínát olyan vádak is érték, hogy alábecsüli a fertőzéses esetek számát, és megpróbálja eltitkolni a betegség eredetét, de a kormány mindezt elutasítja. A Reuters ezzel összefüggésben arról is kérdezte Jüant, hogy a vuhani laboratórium együttműködne-e a világjárványt érintő nemzetközi vizsgálatban. A professzor azt mondta, nincs tudomása ilyen "mechanizmusról", de a laboratóriumát rendszeresen ellenőrzik. A Vuhani Virológiai Intézet elkötelezett az átláthatóság iránt, és minden rendelkezésére álló adatot a maga idejében megoszt a koronavírusról - tette hozzá Jüan Csi-ming, és reményét fejezte ki, hogy mindenki félreteszi az előítéleteit, és nem lesz elfogult, hogy kedvező környezetet teremtsen a vírus eredetének megállapításához.

Újabb idősotthonokban jelent meg a koronavírus - a részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra