Koronavírus: magányosan kell meghalnia a betegeknek?

A szakemberek sem értenek egyet abban, hogy szabad-e beengedni látogatókat a haldoklókhoz vagy sem. Lássuk az érveket és ellenérveket.

A kórházak világszerte nagyon szigorú látogatási tilalmakat rendeltek el, hogy megakadályozzák az új koronavírus terjedését, ám ezek az óvintézkedések felvetnek egy szívszorító dilemmát. Az emberek ugyanis emiatt magányosan haldokolnak, úgy hagyják itt az árnyékvilágot, hogy még csak el sem tudnak búcsúzni családtagjaiktól, barátaiktól. Néhány szakértő most vitatja, hogy ez lenne a helyes, a kórházaknak szerintük ki kellene találnia valamit, hogyan tudják megoldani, hogy a haldoklók szeretteik körében, a helyzethez mérten viszonylagos békében találjanak örök megnyugvást.

"Szörnyű a tudat, hogy valamely szerettünk kritikus állapotban van, de egyedül, elkülönítve haldoklik nélkülünk" - mondta Martha Curley, a Philadelphiai Gyermekkórház gyermekápolási osztályának vezetője a témát körüljáró HealthDay.com-nak. "Át kell gondolnunk, hogyan lehet ezen változtatni, így, amikor valaki haldoklik, mellette lehet egy szerette, aki vigyáz rá, ott ül az ágya mellett" - tette hozzá, beismerve, ez nem lesz egy könnyen megoldható feladat.

koronavírus-járvány, koronavírus-áldozat, COVID-19
Világszerte közel 600 ezren vesztették már életüket COVID-19-ben. A többség szerettei nélkül, magányosan halt meg. Fotó: Getty Images

Más szakértők azonban úgy vélik, annak a kockázata, hogy egy ilyen látogatás nyomán tovább terjed a vírus, egyszerűen túl nagy. Azzal ugyanis, hogy a családok bemennek a kórházba elbúcsúzni, nemcsak a saját egészségüket, de más kritikus állapotban lévő betegekét, otthon maradó családtagjaikét, de még az orvosok, ápolók és egyéb egészségügyi személyzet egészségét is veszélyeztetik - jelentette ki Dr. Lewis Kaplan, a Society of Critical Care Medicine elnöke. "Lehetőség szerint kerülni kell, de legalább minimalizálni minden olyan kockázatot, amely a betegek ágya mellett szolgálatot teljesítő ápolókat fenyegeti" - mondta Kaplan, hozzátéve: a hősnek kikiáltott egészségügyi dolgozók valóban azok, de nem elég ünnepelni őket, óvnunk is kell az egészségüket, hogy tovább dolgozhassanak, és legyen, aki gondoskodik a betegekről.

A családoknak követnie kell a szabályokat

Curley szerint azonban az működhet, ha a családok kiválasztanak egy vagy két rokont, akik bejárnak a kórházba, azzal a feltétellel, hogy megtanulják az összes, az intézményben érvényben lévő fertőzésmegelőzési szabályt, s be is tartják azokat. "Az egész családot nem engedhetjük be, mivel túl sok embert tennénk ki a fertőzésveszélynek" - tette hozzá.

A szakember úgy véli, a kórházaknak fel kell készülniük arra, hogy ezeket az embereket megtanítsák a járványügyi protokollokra, biztosítaniuk kell számukra megfelelő védőfelszerelést (maszkok, köpenyek stb.), valamint olyan gyors koronavírus-tesztek elvégzésére is alkalmasnak kell lenniük, ami biztosítja mind a látogatók, mind az ott dolgozók és nem utolsó sorban a betegek védelmét.

A halál tabu volt, most közel jött hozzánk A szerettünk elvesztésének feldolgozása életünk egyik legnehezebb feladata, a koronavírus-járvány idején pedig, ha lehet, még embert próbálóbb. Új ajánlások vonatkoznak a temetések lebonyolítására, jobban kell figyelni a sírok látogatásánál, és ott van a gyász, amely a karantén miatt fájóan magányossá vált. A halál sajnos még mindig tabutémának számít, ám a jelenlegi helyzetben fontos beszélni egyes vonatkozásairól, hiszen a pandémia ezeket is alapjaiban változtatta meg. Szakértőket kérdeztünk. Cikkünket ide kattintva olvashatja el.

Kaplan szerint azonban ez túl sok a koronavírus-járvány miatt már most is sok nehézséggel küzdő kórházaknak. Azzal ő is egyetért, hogy tesztelni kell, mivel egyre kevesebben viselnek már maszkot és tartják a szükséges távolságot, ám arra figyelmeztet, a legtöbb egészségügyi intézményben épp csak a napi munkához elengedhetetlen mennyiségben áll rendelkezésre gyorsteszt.

Azt pedig nem tartja életszerűnek, hogy a kórházak biztosítsanak egyéni védőfelszereléseket, miközben készleteik ismét jócskán lecsökkentek. Plusz, honnan kerítünk ráérő személyzetet, aki gardírozza a látogatókat? - teszi fel a kérdést Kaplan. Véleménye szerint ez a döntés azért is rossz, mert nehéz helyzetbe hozza a családokat: ki legyen az, aki a haldokló mellett lehet utolsó óráiban? Ráadásul nekik kellene eldönteniük azt is, hogy ez az ember egyáltalán alkalmas-e a szigorú szabályok betartására És mi lesz, ha egyszer egy látogató úgy dönt, leveszi a maszkot, vagy nem mossa meg a kezét. Mit tehet majd akkor a személyzet?

Néhány kórházban már működik

Minden ésszerűnek tekinthető kétség és kockázat ellenére néhány kórházban már működik hasonló rendszer. A dél-karolinai Prisma Health például egy ideje már megengedi, hogy a haldoklókat meglátogassák rokonaik. "Egy rövid időre, legalább egyszer megengedjük, hogy a gondozó és két családtag bejöjjön, leüljön beszélgetni a beteggel" - mondta Connie Steed, a kórház fertőzés-megelőzési és ellenőrzési igazgatója, aki egyben a Járványügyi és Epidemológiai szakemberek társaságának elnöke.

Az egészségügyi személyzet megtanítja a látogatóknak, hogyan vegyék fel és le helyesen a védőfelszerelést, és velük vannak, míg a látogatásuk tart, hogy megbizonyosodjanak a járványügyi előírások betartásáról."Tudom, hogy őrülten hangzik, de van, amikor egy-egy ember nem képes megérteni, miért kell kezet mosnia, felvennie a köpenyt és helyesen viselnie a védőfelszerelést" - mondta Steed, bevallva, nem könnyű az eljárás, ráadásul komoly terhet ró a kórházra, de úgy véli, megéri a fáradtságot. "Imádkozom, hogy más kórházak is nyissanak efelé, de nem hiszem, hogy mindenki meg tudja tenni. Viszont mindenkinek érdemes lenne legalább megfontolni" - fogalmazott, hozzátéve, minden haldoklónak szüksége van a családja nyújtotta megnyugvásra, hogy utoljára láthassa őket.

Négy magyar megyében egyetlen regisztrált koronavírusos fertőzött sincs - kattintson az nlc.hu cikkére és tudja meg, melyek ezek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra