Koronavírus: komoly célt tűzött ki maga elé Románia

A román hatóságok célkitűzése az, hogy az év végéig Románia elérje a koronavírus elleni nyájimmunitást, vagyis a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja a 70 százalékot - mondta el keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, a romániai oltáskampány koordinátora.

Regionális szinten továbbra is Bukarestben a legmagasabb, csaknem 60 százalékos az átoltottság, Kolozs megyében pedig 52 százalékos, míg Suceava megyében a legalacsonyabb, 24 százalékos.

Eddig a teljes lakosság 33 százaléka, a beoltható (12 év feletti) lakosság csaknem 39 százaléka, illetve a 18 év feletti lakosság több mint 41 százaléka kapott a koronavírus elleni oltásból legalább egy adagot. Ezzel az átoltottsággal Románia csak Bulgáriát előzi meg az Európai Unióban - mutatott rá Valeriu Gheorghita.

A román hatóságok célkitűzése az, hogy év végéig a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja a 70 százalékot.
A román hatóságok célkitűzése az, hogy év végéig a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja a 70 százalékot. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az oltásparancsnok arra alapozta a lemaradás gyors behozásával kapcsolatos derűlátását, hogy az utóbbi héten - amióta az államfő bejelentette, hogy mindenütt kötelezővé válik a védettségi igazolvány használata - háromszorosára ugrott az oltási hajlandóság, és immár országszerte hatalmas sorok várakoznak az oltópontok előtt, amelyek nyáron még kongtak az ürességtől.

Oltási maratonokat rendeznek

Kedden több mint 111 ezren jelentkeztek egyébként immunizációra. Az országban most először haladta meg a százezret az első adag vakcinával egy nap alatt beoltottak száma. Ha a 19 milliós Románia tartani tudja az utolsó hét oltási ütemét, amikor átlagosan több mint 80 ezerrel emelkedett naponta a beoltottak száma, akkor két hónap alatt valóban elérheti az uniós beoltottsági átlagot és a nyájimmunitást.

Fontos hír érkezett a Pfizer gyermekeknek szánt vakcinájáról .

Az oltásparancsnok azt ígérte, hogy az év végéig minden hétvégén rendeznek oltási maratont a fővárosban és vidéken is: igyekeznek - több orvosi rendelő bevonásával, illetve a polgármesteri hivatalokba kiszállásokat szervező mobil oltópontok segítségével - felpörgetni az oltási kampányt. Az érdeklődés ugrásszerű növekedésére reagálva az elmúlt napokban több ideiglenesen bezárt oltópont újrakezdte tevékenységét, így jelenleg több mint 700 oltási központban ezernél több oltópont működik az országban.

Romániában kedden lépte át a 6 milliót a mindkét adag vakcinával (vagy a Janssen egyetlen adagjával) beoltottak száma, és 6 millió 621 ezer ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást. Az utóbbi héten több mint félmillióval emelkedett a beoltottak száma.

Nagyobb valószínűséggel kapják el az új típusú koronavírus-fertőzést, akik hisznek a COVID-19-cel kapcsolatos összeesküvés-elméletekben - derült ki egy hollandiai felmérésből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.