Koronavírus: ezt rendelte el a horvát válságstáb

Az alacsony átoltottság miatt a koronavírus-járvány újbóli terjedésétől tartanak, ezért maradnak még egyes korlátozások.

Oltásösztönzőnek találták ki, de nem biztos, hogy hatékony is a vakcinalottó - részletek itt!

Horvátország július 31-éig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, így például a különböző rendezvényeken való részvétel továbbra is védettségi igazoláshoz kötött. A válságstáb közleménye szerint a kávéházaknak még mindig nem engedélyezik a beltéri kiszolgálást, és csak ülő vendégeket szolgálhatnak ki. Zárt térben továbbra is maszkot kell viselni.

Horvátországban még mindig nagyon alacsony a lakosság átoltottsága. Fotó: Getty Images
Horvátországban még mindig nagyon alacsony a lakosság átoltottsága. Fotó: Getty Images

Félnek a korai szezonzárástól

Horvát lapok szerint beigazolódni látszik a kormány azon félelme, hogy az alacsony átoltottság miatt ismét terjedni kezd a járvány, és a turisztikai szezon a tavalyihoz hasonlóan már augusztus közepén véget érhet. Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) ráadásul csütörtöktől kockázatosabb besorolás alá helyezte az egész horvát tengermelléket , amely már csak egy lépésre áll attól, hogy a piros jelzésű, súlyosan fertőzött régiók listájára kerüljön.

Még 40 százalék sincs beoltva

A horvátoknál a járvány kezdete óta már több mint 361 ezer embert fertőzött meg és mintegy 8200 áldozatot szedett az új típusú koronavírus . A valamivel több mint négymilliós országban eddig több mint másfél millióan kaptak védőoltást, vagyis a jogosultak 38,7 százaléka. Közülük 1,3 millió személynek már a második adagot beadták.

Magyarországon már harmadik oltást is lehet kérni - információt ide kattintva olvashat erről!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.