Koronavírus: ezt kérik a hazai szakértők a kormánytól

Neves egészségügyi szakértők felhívást tettek közzé, amelyben leírták, milyen kormányzati intézkedésekre lenne szükség itthon a járvány lassításához. Emellett arról is szóltak, mit tehet hozzá a lakosság a védekezéshez.

Több mint 20 egészségügyi szakértő foglalta össze, milyen szigorításokra lenne szükség a járvány negyedik hullámában, mikre kellene a lakosságnak, a nyilvános zárt helyeknek és a kormánynak figyelnie - írja a Telex . A felhívás kezdeményezője Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser volt, rajta kívül szerepel még a szakértők között például Falus András immunológus, Rusvai Miklós virológus, Duda Ernő immunológus és Lantos Gabriella egészségügyi menedzser is.

Koronavírus: ezt ajánlja a BKK .

A szakértők szerint a jelenlegi országos átoltottsági szint nem olyan magas, hogy nyájimmunitással lehessen számolni, az ismét erősödő járvány pedig a következő hónapokban több ezer - elsősorban az oltatlanok közül kikerülő - áldozattal jár majd.

A hazai szakértők szerint fontos, hogy zárt terekben maszkot viseljünk.
A hazai szakértők szerint fontos, hogy zárt terekben maszkot viseljünk. Fotó: Getty Images

Mire figyeljünk?

Egyénileg a többi között azt javasolják mindenkinek, hogy zárt terekben, tömegközlekedési eszközökön és tömegben viseljenek maszkot, illetve, ha légúti tüneteket észlelnek, ne találkozzanak senkivel, és csináljanak minél előbb antigén- vagy PCR-tesztet .

Társadalmi szinten bevethető javaslatként említették, hogy mindenki oltassa be magát, és próbáljon hiteles forrásból értesülni az oltásokról és hatékonyságukról. Emellett javasolják a 3. oltást azoknak, akik legalább 6 hónapja kapták meg az oltásuk második adagját, vagy átestek a fertőzésen.

A kormánynak ezt kellene tennie

A szükséges kormányzati intézkedések között sorolták fel egyebek mellett a tömegrendezvények elhalasztását, felfüggesztését, valamint a hatósági igazolás (érvényes védettségi igazolvány vagy friss negatív antigénteszt , PCR-eredmény) kötelező bemutatását olyan nyilvános zárt terekben, melyek igénybevétele a mindennapi életvitel során szokásos (pl. éttermek, szórakozóhelyek, edzőtermek stb.). Ugyancsak fontosnak tartják, hogy a kormány rendszeresen, további feldolgozásra alkalmasan publikálja az anonimizált járványügyi adatokat.

Az egészségügyi dolgozók továbbra is hiányolják a hivatalos adatokat azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápolt betegek közül hányan vannak azok, akik nem oltatták be magukat a COVID-19 ellen - mondta Zacher Gábor sürgősségi szakorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?