Koronavírus: ez változik itthon a parkolásban

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőtől az egész országban díjmentesen lehet parkolni közterületeken. A kormányfő szerint így többen használhatják a saját autójukat, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek közötti biztonságos távolság megmaradjon.

Vannak olyan országok, ahol még nem jelent meg a koronavírus - cikkünkből kiderül, melyek ezek.

Orbán Viktor elmondta, a kormány vasárnap a helyzet megoldása érdekében rendeletet alkotott, amely a Magyar Közlönyben még a nap folyamán megjelenik. Ennek értelmében hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon.

"A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját" - magyarázta, majd hozzátette, emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése.

A XIII. kerületi 1. számú mentesítési pont, innen vonulnak mintavételre a koronavírus-gyanús betegekhez. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Budapesten berobbanhat a járvány

Magyarországon vasárnap reggeli adatok szerint 733 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a kórokozó okozta COVID-19 betegségbe 34-en haltak bele. Jelenleg a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, a vírus az ország bármely pontján jelen lehet.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján arra figyelmeztetett , nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány, ezt pedig mindenképpen meg kell akadályozni. Mint mondta, a járvány rendkívüli mértékben Budapestre és Pest megyére koncentrálódik, az eddig regisztrált 733 igazolt megbetegedés 42 százaléka a fővárosban, Pest megyét is ideszámolva pedig 62 százaléka van az ország központjában.

Vége a "szuperfontos" irodai mítingeknek: így jöhet ki jól az emberiség a koronavírusból - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.