Koronavírus: "az elmulasztott döntések megbosszulják magukat"

Az oltási kampány és a tesztelés nem elég az új típusú koronavírus okozta járvány harmadik hullámának megtöréséhez Németországban, ezért további korlátozásokat kell bevezetni - mondta Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter.

Az új koronavírus-fertőzöttek napi száma még mindig túlságosan magas Németországban, és továbbra is emelkedik, az intenzív osztályokon pedig kritikus a helyzet. A COVID-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma ugyanis már átlépte az ötezret, és a hónap végére már akár a hatezret is elérheti, vagyis meghaladhatja a második hullám idején regisztrált csúcsot (5762), ezért minél hamarabb lépni kell. Az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásához újabb korlátozásokra van szükség - véli az egészségügyi miniszter.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Vissza kell szerezni az ellenőrzést az új típusú koronavírus terjedése felett.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Minden nap számít

Ebben a nehéz helyzetben minden nap számít, és amit most elmulasztunk, két-három hét múlva megbosszulja magát, éppen úgy, ahogyan most bosszulják meg magukat a két-három hete elmulasztott döntések - mondta a miniszter, utalva az úgynevezett vészfékrendszer bevezetése körüli vitákra. Úgy véli, most a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának további csökkentése a legfontosabb, ezért mindenekelőtt esti, éjszakai kijárási korlátozást kellene bevezetni, mert a koronavírus leginkább a magán összejöveteleken terjed.

Az oltás és a teszt nem elég

Az ingyenes koronavírustesztek elvégzésére szolgáló állomások hálózata már 15 ezer pontból áll Németországban, az oltási kampány pedig felgyorsult, így a naponta beadott oltások száma rendszerint az 500-700 ezres sávban van. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy megálljon a napi új regisztrált fertőződések számának exponenciális, robbanásszerű növekedése. Ezért előbb további korlátozásokkal vissza kell szerezni az ellenőrzést az új típusú koronavírus terjedése felett, és utána kell elkezdeni a szabályok tesztelés alapú lazítását - fejtette ki Jens Spahn.

Koronavírus: egyre nagyobb a nyomás a hazai kórházakon is - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!