Koronavírus: hol szedte a legtöbb áldozatot?

Az Egyesült Államokban a múlt héten átlépte az egymilliót a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma, ami az eddigi legmagasabb esetszám, amit egyetlen országban regisztráltak. Lakosságarányosan viszont nem Amerikában a legrosszabb a helyzet - hívta fel rá a figyelmet a CNN.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentéséből kiderül, hogy két év alatt a világ számos országában összességében több áldozatot szedhetett a koronavírus-járvány, mint az Egyesült Államokban. Viszont mivel nincs "nemzetközi szabvány" a halálesetek vagy azok okainak mérésére, és az egyes országokban különbözőképpen rögzítik a haláleseteket, az összehasonlítás igen nehéz - írta a CNN.

Az egyre fertőzőképesebb, új koronavírus-variánsok gyorsan kiszorítják a korábbiakat. Fotó: Getty Images

Szakértők szerint az egyik legpontosabb mérőszám az, hogy egy országban hány halálesetet regisztrálnak azon felül, ami egy átlagos évben várható lenne. A WHO minden országban kiszámította az elmúlt két évben bekövetkezett többlethalálozást, egyéb szempontokat is figyelembe véve. Például azt, hogy egyesek nem közvetlenül a koronavírus-fertőzésbe haltak bele, hanem például abba, hogy a járvány miatt nem jutottak hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz.

Mire jutott a WHO?

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint - amelyek nagyjából összehangban vannak más, többlethalálozással foglalkozó tanulmányok adataival - 2020-ban és 2021-ben az Egyesült Államokban több mint 930 000 többlethalálozást regisztráltak, míg Indiában 4,7, Oroszországban 1,1, Indonéziában pedig 1 milliót.

Az összlakosság számához viszonyítva az Egyesült Államokban a vizsgált időszakban 100 ezer főre 140 többlethalálozás jutott, ami azt jelenti, hogy - noha valóban az USA-ban regisztrálták a legtöbb koronavírus okozta halálesetet a világon - ezt a "ranglistát" nem az USA vezeti, hanem Peru (437 áldozattal). Perut Oroszország, Dél-Afrika, India, Brazília és Törökország követi - számolt be róla a CNN.

A Johns Hopkins Egyetem adatai  alapján a halálos áldozatok száma időközben globálisan meghaladta a 6,2 milliót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!