A koronavírus így hatott a halálozási adatokra

Idén év elején Európában jelentősen csökkent a többlethalálozások száma. Magyarországon a koronavírus-világjárvány előtti időszakhoz képest is alacsonyabb értéket jegyeztek fel.

Mi kellene ahhoz, hogy ne fogyjon tovább a magyar népesség ?

A többlethalandóság leegyszerűsítve azt mutatja meg ebben az esetben, hogy a koronavírus-pandémia idején milyen mértékben emelkedett meg a bármilyen okból bekövetkező halálesetek száma a járvány előtti évek átlagához képest. Az Európai Unió statisztikai szervezete, az Eurostat által közzétett kimutatás szerint a többlethalálozás mértéke tavaly novemberben 26 százalékon tetőzött, de decemberben is még 23 százalékot ért el. Ezzel szemben idén januárban már csupán 8 százalék volt az átlagos többlethalálozási arány az unióban.

Az európai uniós többlethalandóság mértékének százalékos alakulása havi bontásban:

Magyarországon a tavalyi év utolsó két hónapjában a EU-s átlagot meghaladó, 51 és 40 százalékos többlethalálozást jegyeztek fel a statisztikusok. Januárban viszont a halálesetek száma még a járvány előtti átlagszámoktól is némiképp elmaradt, egészen pontosan 2 ezrelékes csökkenés lehetett kimutatni. A többlethalálozások terén két korábbi járványhullám hatásai is látványosan kirajzolódnak: 2020 novemberében és decemberében, illetve 2021 márciusában és áprilisában is jelentősen többen haltak meg az országban az átlagosnál.

Mint arra a Világgazdaság rámutatott, a COVID-19 okozta halálesetekhez közvetlenül kapcsolódó adatokat nehéz nemzetközi szinten összehasonlítani, mert az egyes államokban eltérő szabályok szerint osztályozzák a halálokokat. Az Eurostat ugyanakkor minden halálesetet figyelembe vesz a többlethalandóság meghatározásakor, azaz általánosan érvényes mérőszámot ad a járvány halálozási adatokra gyakorolt hatásáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.