Kihez kerül idén a Laposföld-díj?

2021 után idén is átadják a Szkeptikus Társaság által alapított Laposföld-díjat, a jelöltek között ott van többek között Gödény György és az "Orvosok a tisztánlátásért" csoport is - derült ki az egyesület közleményéből.

Mutatjuk, hogyan beszéljünk a vírustagadókkal .

A Szkeptikus Társaság 2021-ben hirdette meg először a Laposföld-díjat, amelyet abban az évben a kétfordulós kiválasztási rendszerben, a közönség és az egyesület tagságának szavazatai alapján az "Orvosok a tisztánlátásért" csoport tagjai, Gődény György, Tamasi József, Pócs Alfréd és Lenkei Gábor kaptak.

A közleményben azt írják, a napokban lezárult az idei kiválasztási folyamat első fordulója. Ennek során a Szkeptikus Társaság a közönséget kérte meg arra, nevezzenek meg személyeket vagy szervezeteket, akikről úgy gondolják, az elmúlt 1 évben végzett tevékenységükkel kiérdemelték a Laposföld-díjat. A jelölésekhez indoklást is kértek, szavazni pedig azokra a jelöltekre lehetett, akiket az egyesület vett fel a listára.

Sokan azért utasítják el a koronavírus-oltást, mert hisznek a vakcinával kapcsolatos összeesküvés-elméletekben.
Sokan azért utasítják el a koronavírus-oltást, mert hisznek a vakcinával kapcsolatos összeesküvés-elméletekben. Fotó: Getty Images

Közülük kerül ki a győztes

A szavazatok számának összesítése alapján a következő személyek és szervezetek kerültek be a 2022-es Laposföld-díjért zajló verseny döntőjébe: Gődény György, Dúró Dóra, az "Orvosok a tisztánlátásért" csoport, a Varga Gyógygomba alapítója, Varga Gábor, illetve az origo.hu.

Arról, hogy a közönség által javasolt személyek és szervezetek közül kihez kerüljön a Laposföld-díj, az egyesület tagságának belső körben begyűjtött szavazatai fognak dönteni. A nyertes kihirdetésére és az ezzel járó oklevél ceremoniális átadására 2022. április 22-én, a Föld napján, 15 órakor kerül sor a Pannon Kincstár területén.

Mint azt a Szkeptikus Társaság a közleményben kiemelte: a Laposföld-díj kiíróiként az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a tudományellenes és áltudományos nézetek veszélyes mértékű terjedésére. Remélik, hogy ennek hatására sokan elgondolkodnak majd, mennyire érdemes megbízni a közkedvelt, de félrevezető, megtévesztő állításokkal népszerűvé vált, önjelölt véleményvezérekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!