Kiderült, hogyan tárolják a boltok a fagyasztott élelmiszereket

A Szupermenta program legújabb tesztjében kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Országszerte 30 boltban jártak az ellenőrök – olvasható a Nébih csütörtöki közleményében. A hatósági felügyelők vizsgálták, hogy a fagyasztóberendezések, a bennük elhelyezett termékek, a dokumentáció, valamint a mérőeszközök megfelelnek-e az előírásoknak. Az ellenőrzések során problémák merültek fel a többi között a berendezések digitális kijelzőjével, a mérőeszközökkel, a fagyasztók jegesedésével és a kiszóródott termékekkel is. E hibákat a hatósági felügyelők felszólítására az érintett üzletek kijavították.

Az eladótérben elhelyezett fagyasztók mellett a raktári berendezések sem maradtak ki a vizsgálatból. A 30 bolt egyikének fagyasztókamrájában a mért hőmérséklet nem felelt meg az élelmiszereken feltüntetett hűtési tartománynak. Az ellenőrök megmérték két termék maghőmérsékletét is, és ezek szintén magasabbak voltak az előírtnál. Az ellenőrök a hűtési lánc megszakadása miatt a fagyasztókamrában tárolt valamennyi élelmiszer forgalmazását megtiltották, továbbá 30 ezer forint élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki az érintett üzletre.

Baktériumszennyeződéstől nem kell tartani

A helyszíni ellenőrzés során az eladótérben található bevásárlókosarakról és -kocsikról, a pénztárakról, a hűtőberendezésekről, valamint a raktárban lévő fagyasztók belső felületéről törletmintákat vettek a Nébih szakembereo laboratóriumi vizsgálat céljából. Az eredmények megnyugtatóak: a minták egyikében sem volt jelen kórokozó mikroorganizmus. Néhány esetben emberi megbetegedést nem okozó baktériumok jelenlétét igazolta ugyan a laboratórium, azonban a vizsgált felületek szennyezettsége nem volt kiugróan magas, különösen annak tükrében, hogy az ellenőrzött egységekben sok vásárló fordul meg.

Az üzleteket klasszikus vásárlói szempontok alapján is felmérték az ellenőrök. Megnézték a boltok tisztaságát és rendezettségét, szintén kiemelt figyelmet fordítva a fagyasztottélelmiszer-részlegre. Az összesített értékelés a hatósági ellenőrzés, a laboratóriumi vizsgálatok és a vásárlói felmérés eredményei alapján alakult ki. Az ellenőrzött 30 bolt közül 10 vidéki üzlet érdemelte ki a kiválóan megfelelt minősítést:

  1. METRO Kereskedelmi Kft. 9700 Szombathely, 11-es Huszár út 210.
  2. Hansa-Kontakt Kft. CBA Príma NOVA 6726 Szeged, Szőregi út 80.
  3. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 4400 Nyíregyháza, László u. 8.
  4. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 8800 Nagykanizsa, Táborhely u. 4.
  5. ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 35.
  6. Auchan Magyarország Kft. 5000 Szolnok, Felső szandai rét 1.
  7. Coop Szeged Zrt. Coop Szuper Áruház 6720 Szeged, Jókai u. 1.
  8. LIDL Magyarország Bt. 8900 Zalaegerszeg, Átkötő u. 3.
  9. Co-op Star Zrt. Coop Szupermarket 8000 Székesfehérvár, Király sor 55.
  10. Reál-Élésker Kft. Lencsési ABC 5600 Békéscsaba, Lencsési út 20.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.