Ismét állatkínzással vádolják a nőt, akitől korábban 107 macskát koboztak el

Hatalmas bűz, legyek garmada – megint horrorlakást alakított ki maga körül a nő, akitől négy évvel ezelőtt 107 macskát és egy kutyát koboztak el a kőbányai hatóságok. Most egy másik budapesti kerületben gyűjti maga köré a macskákat, a szomszédok pedig tehetetlenek.

Négy évvel ezelőtt kőbányai lakásában 107 macskát és egy kutyát tartott bezárva a hölgy, aki nem takarított az állatok után, ezért a borzalmas bűz megkeserítette a szomszédai életét. A nő az akkori botrány után másik kerületbe költözött, ahol mostanra ugyanaz a helyzet alakult ki. Július tizedikéig kapott határidőt: ha addig nem keres a macskáknak másik helyet, az önkormányzat menhelyre szállítja őket.

A rengeteg macska után a nő nem takarított, így olyan bűz terjengett a környéken, hogy a szomszédok már szellőztetni sem tudtak. Emellett a számtalan légy is teljesen ellehetetlenítette a társasház többi lakójának az életét – mondta el az RTL Klub Híradójában Csikós Róbert, aki annak idején részt vett a mentésben. Állatkínzás miatt másodszor állt volna a nő bíróság elé, de most sem ment el a tárgyalásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.