Húsvétkor több az autóbaleset?

Régóta tartja magát az az elképzelés, hogy az ünnepek alatt, elsősorban az alkoholfogyasztás miatt jóval több a baleset. Hogyan kerülhetjük el azt, hogy veszélyes helyzetekbe kerüljünk?

A rendőrség minden évben ellenőrzéseket tart az ünnepi időszak alatt, hogy megpróbálják kiszűrni a szabálytalanul vagy ittasan vezetőket, és így megakadályozzák az esetleges baleseteket. A statisztikák szerint azonban a balesetek száma a nyári hónapokban, májustól növekszik meg jelentősen (ebben szerepet játszik a hazánkon átmenő forgalom is), az alkoholfogyasztás pedig csak a balesetek 10-12 százalékában tehető felelőssé. Ez köszönhető többek között a széles körű ellenőrzéseknek is.

Azonban tavasszal egyéb tényezők is szerepet játszhatnak abban, hogy a téli hónapokhoz képest több a baleset. Az enyhe tél és a jó idő azokat is előcsalogatja, akik télen kevesebbszer ülnek kormány mögé, a száraz utak nagyobb haladási sebességet engednek meg, ez pedig gyakran több magabiztossággal társul. A balesetek legfőbb oka a sebesség nem megfelelő megválasztása! A jó időben a motorosok, kerékpárosok is megjelennek az utakon, ők pedig újabb potenciális veszélyforrást jelentenek a figyelmetlen autósoknak.

Húsvétkor érdemes óvatosabban vezetni!

Bár a statisztika szerint az ittas vezetés az összes baleset csak kis százalékában játszik szerepet, mégis biztonságosabb, ha alkoholfogyasztás után már nem vezetünk autót. Az ünnepek alatt, a vendégeskedések során még azok is gyakrabban isznak, akik egyébként nem szoktak. A kínálgatásnak (időnként tukmálásnak) nehéz ellenállni, és azokon a területeken, ahol még divat a locsolkodás, szinte kötelező felhajtani egy-egy pohár italt. Ez a nap végére jelentős mennyiséggé nőhet! Nemcsak vendégként kell tehát megtanulni nemet mondani, de házigazdaként is el kell fogadnunk azt, hogy nem mindenki kíván alkoholt fogyasztani !

12 hasznos tipp húsvétra Az alkohol szervezetünkre gyakorolt hatása sok mindentől függ, például a nemünktől, az életkorunktól vagy éppen a testsúlyunktól. Az sem mindegy, hogy milyen italokat iszunk. Bár azt az elméletet megcáfolták, miszerint az italok keverése miatt rosszabbul leszünk, a különböző típusú alkoholos italokat különböző módon dolgozza fel a szervezetünk. Az is szerepet játszik az ittasság mértékében, hogy mit és mennyit ettünk, illetve hogy mennyi vizet fogyasztottunk.

Az ittasságnak különböző szintjei vannak, és bár valóban létezik a „merevrészeg” állapot, sokkal több bajt okozhatnak azok az épphogy becsípett vezetők, akiknek a szervezetében már dolgozik az alkohol, de még megfelelően érzik magukat ahhoz, hogy kormány mögé üljenek. Bár nem érzékelik, a reakcióidejük lelassul és a szem-kéz koordinációjuk is romlik.

Mi a helyzet azokkal, akik csak ritkán vezetnek autót, de éppen a másik fél ittassága miatt döntenek úgy (vagy kényszerülnek arra), hogy kormány mögé üljenek?

A bizonytalanság könnyen sodorhatja veszélyhelyzetbe az autósokat : aki nincs hozzászokva az autózáshoz, lassabban halad – ez önmagában nem baj, ismerve a baleseti statisztikákat, de másokat idegesíthet és rossz döntések meghozatalára sarkallhat. A bizonytalan vezetők gyakran nem tartják a sávjukat, rosszul használják az indexet, sokszor indokolatlanul fékeznek, kevésbé figyelnek a környezetükre. Ezzel pedig annak ellenére sodorhatnak másokat veszélybe, hogy ők maguk mindent megpróbálnak megtenni a balesetek elkerüléséért!

Érdemes tehát előre gondolkodni egy kicsit, és gondoskodni a biztonságos hazaútról a húsvéti vendégeskedést követően is: ha tudjuk, hogy nagyobb mennyiségű alkoholt fogunk fogyasztani, hívjunk inkább taxit! Ha pedig annak ellenére marad ránk az autóvezetés feladata, hogy egyébként nem szoktunk vezetni, szakítsunk időt még indulás előtt arra, hogy egy kicsit gyakoroljunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!