Depressziós? Ne üljön autóba!

Nem tudni még, hogy maga a depresszió, vagy a betegség elleni gyógyszerek hatása-e, de tény, hogy azok a depressziós betegek, akik gyógyszereket szednek betegségükre, rosszabbul vezetnek, mint a semmilyen gyógyszert nem szedő sofőrök.

"Régóta tudjuk, hogy a depresszió koncentrációs problémákat okoz" - mondta el a vizsgálat vezetője, Holly J. Dannewitz, aki a Grand Forks-i Észak-Dakotai Egyetem volt hallgatója, jelenleg pszichológus rezidense. "Most úgy tűnik, hogy azok az antidepresszánst szedő betegek, akiknek a betegsége még mindig meglehetősen aktív, gyengébben teljesítenek a vezetést szimuláló számítógépes teszten." Az eredményekről Dannewitz és munkatársai az Amerikai Pszichológus Társaság bostoni kongresszusán számoltak be vasárnap.

A depresszió elleni szerek vezetésre gyakorolt hatásának felmérésére 60 résztvevőt kértek fel. Körülbelül a résztvevők fele szedett antidepresszánst, míg a többiek semmiféle gyógyszert nem szedtek, legfeljebb fogamzásgátlót. A betegeket depressziójuk jelenlegi súlyossága alapján két csoportba (enyhe és súlyos depressziósok) sorolták. A számítógépes program a való világ körülményeinek szimulálásával teremtett környezetet a vezetéshez. A sofőröknek alapvető feladatokat - fékezés, váltás, táblák (sebességkorlátozás, állj, elsőbbségadás kötelező, vadveszély, kerékpáros stb.) felismerése - kellett teljesíteniük.

A jelenleg is súlyos depresszióval küszködő gyógyszerszedők jelentősen rosszabbul teljesítettek a teszten, mint a gyógyszereket nem szedő résztvevők. Ez valószínűleg a gyengébb koncentrációkészségüknek és a figyelem megosztását követelő helyzetekben a reakciókészség csökkenésének volt köszönhető. A csak enyhén depressziósok csoportja azonban ugyanolyan jó teljesítményt mutatott a felmérésen, mint az egészséges csoport. Dannewitzék legközelebbi célja, hogy gyógyszert nem szedő betegeket is megvizsgáljanak, hogy tisztázzák, a betegség, vagy az ellene szedett szerek okozzák-e a gyengébb autóvezetési képességet.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!