Hogyan reagálnak az oltások a delta variánsra?

Friss kutatás készült a koronavírus delta variánsának fertőzőképességéről Szerbiában. A vizsgálatból egyebek mellett kiderült, milyen vakcinát kaptak azok, akiket oltottként fertőzött meg a kórokozó.

A koronavírus delta törzsével kapcsolatban végeztek kutatást a Kagujevaci Egészségügyi Központ szakemberei - írja a Szabad Magyar Szó a szerb Blicre hivatkozva. A 145 ezer megfigyelt eset messze meghaladja a reprezentativitás mércéjét, így az eredmények mérvadónak tekinthetők, az ország egészére vonatkozóan.

Egy elmaradott ország, amely élen jár az átoltottságban .

A delta törzzsel fertőződött esetek vizsgálata június 1-jén kezdődött, addigra a 145 ezres mintából mintegy 25 ezren már átestek a betegségen. A fennmaradó 120 ezer emberből körülbelül 75 ezren már felvették a védőoltást, azaz 45 ezer oltatlan személy volt a mintában. A kutatás során megállapították, hogy a vizsgált időszakban az újonnan fertőzöttek 33,2 százaléka volt oltott, míg 66,8 százalékuk nem vett fel védőoltást.

A delta variáns fertőzőképességét vizsgálták.
A delta variáns fertőzőképességét vizsgálták. Fotó: Getty Images

Így vizsgáztak az oltások

A kutatásból az is kiderült, hogy az egyes oltások hogyan reagáltak a vírus új verziójára. Az eredmények szerint a beoltott, mégis megfertőződött emberek 6,8 százaléka Pfizert kapott, 8,3 százaléka AstraZenecát, 13,6 százaléka Szputnyik V-t, 71,4 százaléka pedig Sinopharmot. Ami a kórházba kerülő betegek számát illeti: míg az oltatlan, és koronavírussal megfertőződött betegek 75,2 százaléka került kórházi kezelésre, addig az oltottaknál ez az arány 24,8 százalék volt. Még szembetűnőbb az arány az intenzív osztályra és lélegeztetőgépre kerülők esetében, hiszen 2 oltott személyre 33 oltatlan jut ezek vonatkozásában. Az oltott és kórházba került páciensek között az AstraZenecát felvevők aránya a legalacsonyabb.

Mint azt a kutatást vezető dr. Dejan Baskic, a kagujevaci orvostudományi kar professzora kiemelte: a kutatásuk legfőbb üzenete, hogy sokkal több oltatlan személy került kórházba, mint oltott, tehát a védőoltás sokakat megvéd a súlyos megbetegedéstől .

Pszichoszomatikus tünetek, rémálmok, tartós szaglásvesztés, pánikrohamok - csak néhány tünet, amelyekkel a COVID-19-en átesettek küzdhetnek hónapokkal azután, hogy a vírus eltűnt a szervezetükből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.