Hazai kézmosási világrekord 14 ezer diákkal

Május 5-én, a kézhigiéné világnapján több mint 14 ezer magyar iskolás dönthette meg a kézmosás-oktatás Guinness-rekordját.

Az előzetes adatok szerint 190 magyarországi iskola több mint 14 ezer diákja vett részt május 5-én a kéztisztaság világnapján abban a világrekord-döntési kísérletben, amelynek célja az volt, hogy az eddigi csúcstartó Glasgow eredményét túlszárnyalva új állítsanak be.

Hány másodpercig, és kezének mely részeit kell szappannal dörzsölni? Érdemes-e arra is figyelni, hogyan hagyja el a helyiséget, ahol kezet mosott? Tudjon meg többet a kézmosásról! Részletek! A mai országos eseményen így több mint 14 ezer diák vett részt egyszerre, egy időben a saját iskolájában egy speciális kézmosás tanórán – ez több mint négyszeresen múlhatja felül a skóciai város rekordját. Glasgowban tavalyelőtt 3089 gyerek állította fel a Guinness-rekordot, felülmúlva a korábbi, 2012-ben 2147 fővel beállított brit csúcsot. Az új hazai eredmény hitelesítésére hamarosan sor kerül.

Bár a figyelem ezen a napon leginkább az egészségügyi intézmények dolgozóira és látogatóira szokott irányulni, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalában dolgozó e-Bug csapat úgy döntött, hogy a diákokat is cselekvésre ösztönzi ezen a napon, hiszen a gyermekkorban elsajátított higiénés szokások egy életen át elkísérnek bennünket. Az Unilever Magyarország Kft. a Baba márkájával támogatta a Guinness-rekorddöntési kísérletben részt vevőket.

Kézmosási világrekord a magyar iskolákban

Bizonyított tény, hogy a helyes szappanos kézmosás mintegy felére csökkenti a hasmenéses megbetegedések kockázatát, és segít a légúti fertőzések megelőzésében is. Bár épp a világhírű magyar tudós, Semmelweis Ignác bizonyította be, hogy milyen fontos a kézhigiéné , illetve azt, hogy egy egyszerű, ám alapos kézmosással hatékonyan lehet védekezni több betegség ellen, mégis a hiányos kézhigiénés szokások felelősek a légúti és emésztőrendszeri megbetegedések miatti legtöbb iskolai hiányzásért.

Az iskolákban könnyen és gyorsan átkerülhetnek egyik gyermekről a másikra az érintés útján terjedő ártalmas mikrobák. A bőrünk természetes zsírréteggel rendelkezik, amely megóvja a kiszáradástól . Ugyanakkor ez a réteg a mikrobák megtapadásához és szaporodásához is remek környezetet biztosít, és hozzájárul ahhoz, hogy a mikrobák a bőrünkön hosszú ideig életképesek, fertőzőképesek maradjanak. A vízzel történő kézmosás eltüntetheti ugyan a látható szennyeződéseket, ám a zsírréteg feloldásához – és ezáltal a bőrön megtapadt mikrobák eltávolításához – szappanra és a helyes kézmosási technika alkalmazására is szükség van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.