Holttest egy diósdi házban – kiderült, mi végzett az idős férfival

Több halálos tűzeset is történt a héten – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mutatjuk a legfontosabb információkat.

„Péntek délben érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy a szomszédok napok óta nem láttak egy idős diósdi férfit. A tűzoltók kivonultak a Határ úthoz, behatoltak a házba, ahol egy kialudt tűz nyomait és az ott lakó férfi holttestét találták– derült ki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss közleményéből.

tűz
Több halálos tűzeset is történt a héten. Fotó: Getty Images

Lángra kapott a szőnyeg és az ágy

Az említett ingatlan egy nyolcvan négyzetméteres, háromszintes családi ház volt. A nyomok szerint a hálószobában ütött ki tűz: a szőnyeg, az ágy és egyéb bútorok kaptak lángra. Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség, a tűz körülményeit még vizsgálják.

Tűzvédelmi szempontból sem érdemes felesleges tárgyakat, lomokat felhalmozni az otthonunkban, mert ezek amellett, hogy tűzveszélyesek, a menekülést is nehezítik baj esetén” – hívta fel a figyelmet Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Balassagyarmaton is volt egy halálos tűzeset

Egy másik közleményből az is kiderült, hogy péntek este egy balassagyarmati családi házban is tűz volt. A Váci Mihály utcában lévő, száz négyzetméteres ház kazánházként használt pincéjében alakultak ki a lángok. Papírok, rongyok és tűzifa égett, kis területen.

A tűzoltók egy idős, eszméletlen nőt hoztak ki a pincéből, Az asszony életét azonban már nem tudták megmenteni, feltételezhetően megfulladt a tűz miatt keletkezett füstben. A tűzoltók a tűz eloltása után alaposan átszellőztették az épületet.

A ház másik lakója, egy idős férfi füstmérgezéssel került kórházba. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás során tárják fel.

„Érdemes a tüzelőt a fűtőeszköztől távolabb tárolni, nehogy a hő vagy egy kipattanó szikra miatt tűz keletkezzen” – tanácsolták a tűzoltók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.