Gyakori hibák a sebkezelésben

A sebkezelés egyik legnagyobb hibája az, ha elmarad, azaz nem vesszük elég komolyan a keletkező sérüléseinket. De milyen más gyakori hibákat követhetünk el akkor, ha mi magunk igyekszünk ellátni a sebeinket?

A sebtisztítás elmaradása

Kisebb sérülések ellátásához nincs mindig szükség orvosi segítségre, de az alapos sebtisztítás ilyenkor is elengedhetetlen. Gyakran előfordul azonban, hogy kisebb szennyeződések maradnak a sebben, amelyek könnyen fertőzéseket okozhatnak, ezzel jócskán késleltetve a gyógyulási folyamatot. Fontos tehát a kellő alaposság, amellyel megelőzhetjük a további szövegkárosodásokat.

Hogyan gyorsítsuk fel a sebgyógyulást? A leggyakoribb hétköznapi sérülések általában kisebb sebek, horzsolások, amelyeket saját magunk is el tudunk látni. A sebgyógyulási időszak azonban számos kellemetlenséggel járhat együtt, ezért érthető, ha szeretnénk gyorsan és lehetőség szerint hegek nélkül túljutni rajta. Kattintson a részletekért!

Alkoholos lemosás

A seb tisztítására és fertőtlenítésére az alkohol nem a legmegfelelőbb választás. Nem csak azért, mert fájdalmas, égő érzést okoz a bőrön, hanem azért sem, mert a baktériumok mellett az élő sejteket is elpusztítja. Helyette inkább használjunk olyan speciálisan sebkezelésre kifejlesztett alkoholmentes termékeket, amelyek bőrkímélő módon távolítják el a sérülésről a szennyeződéseket és a veszélyes baktériumokat. Ilyenek például a polihexanid (PHMB) tartalmú készítmények, amelyek kórokozók széles köre ellen hatásosak, ugyanakkor a bőr és az egyéb szövetek is nagyon jól tolerálják.

Nem használunk kötszert

Bár korábban az terjedt el a köztudatban, hogy a szabadon hagyott seb gyorsabban gyógyul, ennek pont az ellenkezője igaz: védtelenül hagyva könnyen elfertőződhet. Ennek elkerülése érdekében használjunk mindig a seb méretének megfelelő, rugalmas, steril, vékony, jól lélegző anyagból készült sebtapaszt. Az érzékeny bőrűek válasszanak mindig szenzitív, hipoallergén változatot, valamint ajánlottak azok az ezüst hatóanyagot tartalmazó tapaszok is, amelyek széles spektrumú antibakteriális hatása tovább csökkenti a fertőzések kialakulásának esélyét.

Tévhit, hogy a szabadon hagyott seb gyorsabban gyógyul. Fotó: Getty Images
Tévhit, hogy a szabadon hagyott seb gyorsabban gyógyul. Fotó: Getty Images

Nem előzzük meg a hegesedést

A fedetlenül, szárazon hagyott sebek nemcsak fertőzésekhez, hanem hegképződésekhez vezethetnek. Ezt az úgynevezett nedves sebgyógyítással megelőzhetjük. A gondosan lefedett sérülést kezelhetjük olyan korszerű, sebgyógyító kenőccsel, amely optimális feltételeket teremt a gyors gyógyulásához, valamint a varasodás és a hegképződés elkerüléséhez. Elérhetőek már olyan sebtapaszok is, amelyek gézpárnája elve sebkrémet tartalmaz, így ezek még egyszerűbben és praktikusan biztosítják a nedves sebkezelés feltételeit.

Nem cseréljük ki a nedves kötszert

A vizes sebtapasz nem egyenlő a nedves sebgyógyítással! Már csak azért sem, mert a víz könnyen baktériumokkal szennyezett lehet, ezért a sérüléssel érintkezve megnövelheti a fertőzés kialakulásának kockázatát. A felázott bőr, ráadásul megduzzad, ami tovább hátráltatja a seb záródási folyamatát. Éppen ezért nedves kötszert minél előbb távolítsuk el, majd alapos fertőtlenítést követően cseréljük szárazra. A tartósabb megoldás érdekében természetesen használhatunk vízálló sebtapaszt is, de azt is legalább naponta egyszer cserélni kell.

Lejárt szavatosságú, hiányos eszközök

A sebkezeléshez használt eszközöknek is van szavatossági idejük, ezért érdemes legalább félévente átnézni a házi patikánk elsősegély készletét. A megjelölt dátumot túllépve ne használjunk fel semmit, hiszen ezek az eszközök vagy készítmények már vagy veszítenek a hatásukból, vagy pedig újabb problémák forrásai lehetnek.

Kérjünk időben orvosi segítséget

Minden sérülés esetén érdemes felmérni, hogy mely esetben tudjuk mi magunk ellátni, és mikor van szükségünk segítségre. Ha a seb mély, esetleg nem tudjuk csillapítani a vérzést, vagy megfelelőképpen kitisztítani, akkor ne késlekedjünk: forduljunk orvoshoz! Szintén kérjünk segítséget abban az esetben, ha egy általunk kezelt sérülés fertőzés jeleit mutatja, azaz vörös, duzzadt vagy meleg körülötte a bőr. Bármely bizonytalanság esetén indokolt az orvosi konzultáció, hogy elkerülhessük az esetlegesen kialakuló további szövődményeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra