„Furcsán vette a levegőt” – családja mentette meg a férfit

Egy idős férfihez riasztották vasárnap délután a mentőket, akit, miután elaludt, családja sehogy sem tudott már felébreszteni.

A 70 év körüli férfi kunszentmártoni otthonában dőlt le pihenni délután. Felesége és lánya arra figyeltek fel, hogy a családapa furcsán vette alvás közben a levegőt. Megpróbálták felébreszteni, de nem reagált, ezért azonnal mentőt hívtak hozzá – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

A mentésirányítás instrukcióit követve a családtagok kezdték meg a férfi újraélesztését. Érthetően nagyon megrémültek, de mindenben követték a telefonon kapott utasításokat. A mentősök aztán pár perc elteltével megérkeztek a helyszínre, és emelt szinten folytatták az életmentést. A beteg életéért folytatott küzdelem végül az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően rövid időn belül sikerre vezetett, így stabil állapotban szállíthatták kórházba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!