Ezért veszélyes a medencébe vizelni

Talán a legtöbben egyetértenek azzal, hogy egy strandon a medencébe vizelni nem túl elegáns, és nem is túl gusztusos dolog. De nemcsak emiatt jobb, ha nem tesszük meg, hanem azért is, mert komoly egészségügyi kockázatai is lehetnek.

A strandok medencéiben a víz fertőtlenítését klórral oldják meg - ez ugyanis elpusztítja a vízben található kórokozókat. Amikor a klór a medence vizébe kerül, egy úgynevezett hipoklórossav nevű gyenge sav jön létre, amely elpusztítja az olyan baktériumokat, mint a szalmonella vagy az E-coli. A hipoklórossav emellett egyes vírusokkal is megbirkózik - számolt be róla a Men'sHealth.

A biztonságos strandolás öt alapszabályáról itt olvashat!

"A klór úgy működik, hogy károsítja a baktériumok sejtfalát, míg a vírusok esetében a bennük lévő fehérjéket, illetve a DNS-t károsítja" - mondta a lapnak Dr. Jamie Alan, a Michigani Állami Egyetem farmakológus professzora. A medencefertőtlenítésre használt vegyszerek egyébként a legtöbb kórokozót néhány perc alatt elpusztítják, de némelyikük akár napokig is elélhet a medence vizében.

medence, fürdőzés, strand, vizelet, kórokozók
Illetlen és veszélyes a medencében könnyíteni magunkon. Fotó: Getty Images

Ezért ne vizeljünk a medencébe

A medencében lévő víz klórtartalmának ahhoz is köze van, hogy miért nem szabad belepisilni - mármint amellett, hogy egy igencsak gusztustalan szokásról beszélünk. A medencébe ürített vizelet ugyanis "elhasználja" azt a klórt, ami arra kellene, hogy semlegesítse a vízbe került kórokozókat, baktériumokat, verejtéket, apró székletmaradványokat, és minden egyéb koszt, ami a levegőből, illetve a fürdőző emberek bőréről, testéről, ruháiról a vízbe kerül.

A hipoklórossavnak tehát megfelelő környezetre van szüksége ahhoz, hogy végezni tudja a "munkáját" - egészen pontosan csak egy bizonyos pH-értékű közegben tud igazán hatékony lenni. Márpedig a vizelet befolyásolja a víz pH-értékét, ami miatt a klóros fertőtlenítés nem tud úgy működni, ahogyan szükség lenne rá.

Betegség is lehet a vége

Egy átlagos fürdőző testéről mikroorganizmusok milliárdjai kerülnek a medence vizébe, ezért egy forgalmasabb nyári strandolós napon egyáltalán nem mindegy, hogy a vízbe kevert klór megfelelően ellátja-e a "feladatát". Minél több ugyanis a vizelet a medence vizében, annál nagyobb az esély arra, hogy valaki, aki fürdik benne, valamilyen betegséget fog elkapni azok miatt a kórokozók miatt, amelyeket a vizelet miatt kevésbé hatékonyan működő klóros fertőtlenítés nem tudott elpusztítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.