Ennyire károsak a tűzoltóhabok

A fluortartalmú tűzoltóhabok jelentős mértékben szennyezik a környezetet, a talajt és az ivóvizet egyaránt, és az emberi szervezetbe jutva is számos kárt okozhatnak - állapította meg az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA). Éppen ezért indokolnak tartják, hogy Európa-szerte szigorúan korlátozzák a per- és polifluoralkil használatát.

A perfluor-alkil anyagok ( PFAS ) a mesterségesen előállított vegyi anyagok csoportja, amely több mint 4 ezer anyagot foglal magába. Ebbe tartozik egyéb mellett a perfluor-oktánsav (PFOA), a perfluor-oktán-szulfonát (PFOS), a perfluorononánsav (PFNA) és a perfluor-hexán-szulfonsav (PFHxS) is. Mindezeket széles körben használják különböző termékekben, például a vízlepergető textíliákban, az élelmiszerrel érintkező anyagokban, egyes kozmetikumokban, valamint a tűzoltóhabokban is - ismertette oldalán a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Az égési sérülés a testfelületet ért, a testhőmérsékletnél jelentősen melegebb folyadék, gőz, gáz, láng, folyékony fém stb. következménye. Az égési sérülés súlyosságát az érintett felület nagysága, az égés foka és az életkor határozza meg.

Mi a baj a tűzoltóhabokkal?

A PFAS-tartalmú tűzoltóhabok alkalmazása során a fent említett vegyi anyagok igen gyorsan a környezetbe jutnak, és ott tartósan megmaradnak. Ezek vegyületek ugyanis nagyon ellenállók, és csak igen nehezen bomlanak le. Emellett a környezetbe jutott PFAS-ek igen könnyen tovább is terjednek: kibocsátásuk helyétől gyakran jelentős távolságokat is megtesznek. Így akár a veteményeseket elérve a táplálékláncba is könnyen bekerülhetnek, a kockázat tehát az emberi egészség és a környezet szempontjából is jelentős mértékű.

A PFAS-anyagok felhalmozódnak az élőlények szervezetében, mérgező hatást fejtenek ki, valamint károsíthatják a magzatok fejlődését is. Egyes fajtáik bizonyítottan rákot okoznak, némelyik ilyen vegyi anyagról pedig azt feltételezik, hogy károsíthatja az emberi hormonális (endokrin) rendszert is.

tűzoltókészülék
A fluortartalmú tűzoltóhabok jelentős mértékben szennyezik a környezetet.Fotó: Getty Images

Fontos a megelőzés

A tartós fennmaradás és az - akár csak valószínűsíthető - károsító hatás kombinációjával indokolják a szakértők azt, hogy a jövőben szigorúan korlátozzák a PFAS-tartalmú tűzoltóhabok használatát. A szabályozás megváltoztatásának célja, hogy elejét vegyék a jövőbeni, potenciálisan visszafordíthatatlan károsodásoknak. "A konkrét javasolt korlátozás ennek megfelelően tiltja a tűzoltóhabokban lévő valamennyi PFAS forgalomba hozatalát, felhasználását és kivitelét" - írta az NNK.

Természetesen szükség van egy átmeneti időszakra is, amely során a tűzbiztonság veszélyeztetése nélkül le lehet cserélni a kockázatos tűzoltóhabokat egy jobb alternatívára. Azonban a türelmi idő alatt is ügyelni kell arra, hogy a vegyi anyagokból a lehető legkisebb mennyiség kerüljön a környezetbe. Gondoskodni kell továbbá a lejárt, vagy a más okokból hulladéknak minősített tűzoltóhabok megfelelő ártalmatlanításáról is.

Jövőre várható a döntés

A korlátozási javaslatról szóló nyilvános konzultáció március 23-án veszi kezdetét, és hat hónapig tart majd, lehetőséget adva a vonatkozó észrevételek benyújtására. Az ECHA ezen felül április 5-én online tájékoztatást is tart a korlátozásról, hogy segítse az érdeklődőket a konzultáción való részvételben. Az ECHA kockázatértékeléssel (RAC) és társadalmi-gazdasági elemzéssel foglalkozó (SEAC) tudományos bizottságainak együttes véleménye 2023-ra várható majd. Ez alapján pedig az Európai Bizottság és az Európai Unió Tagállamai döntenek majd a végső szabályozásról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.