Több tízezer gyógyszert találtak egy furgonban

Engedély nélküli gyógyszerekre bukkantak a pénzügyőrök egy litván furgonban Nagylakon.

Több tízezer, kétes eredetű tablettát találtak a pénzügyőrök egy Németországba tartó, litván rendszámú furgonban Nagylakon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A járőrök a jármű átvizsgálása során a raktérben három leragasztott kartondobozra figyeltek fel, amelyet sem az utasok, sem a sofőr nem vallott magáénak. Utóbbi mindössze annyit árult el, hogy a ládákat Romániában vette fel, de azt nem tudta, hogy mi van bennük.    

A három dobozban összesen 26 620 olyan tabletta volt, amelyhez sem okmány, sem bizonylat nem tartozott.    

tabletta NAV
Lehet, hogy hamis tablettákról van szó. Fotó (Illusztráció): Getty Images

A szakértői vélemény szerint a termékek nem szerepelnek a gyógyszerügyi hatóság adatbázisában, és a szállítás körülményei sem felelnek meg az előírt szabályoknak, mennyisége pedig egyértelműen átlépi a személyes használat mértékét.    

A szükséges okmányok hiánya miatt felmerült annak gyanúja, hogy a készítmények hamisak, ezért az eljárásba a rendőrséget is bevonták.    

A közleményben felhívták arra a figyelmet, hogy a gyógyászati készítmények beszerzése, behozatala, megrendelőhöz való eljuttatása kizárólag csak gyógyszer-nagykereskedelmi engedély birtokában végezhető.     

Az elmúlt években számtalan hamisítvány jelent meg a piacon, amelyeknek káros mellékhatásai lehetnek, mivel azok nem estek át az előírt ellenőrzési, engedélyezési folyamaton - írta a NAV.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.