Emberre támadt egy medve Erdélyben

Medvetámadás történt Beszterce-Naszód megyében.

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen. Az észak-erdélyi megye katasztrófavédelmi felügyelősége (ISU) szerint a férfi a lábán és az ágyékán sérült meg. Az első információk szerint eszméleténél volt a támadás után, a családtagjai segítették eljutni a helyszínre érkezett mentőautóig.   

medve
Fotó: Getty Images

Gyorke Mihai Andrei, a települést is magába foglaló vadászterület felelőse a Timponline.ro besztercei hírportálnak úgy nyilatkozott: a férfi épp a település határában található csemegekukorica-földjét kerítette be villanypásztorral, miután azt többször megdézsmálta a medve. Az állat a kukoricatáblában volt, ekkor támadt rá a javait védeni próbáló gazdára. Az illetékes szerint egy bocsos anyamedvéről van szó, mely a támadás után elszaladt a helyszínről.    

Elmondta: "a vadászterületen legalább 60 medvét számoltak, míg az optimális szám kettő lenne. A nagyvadak több mezőgazdasági területet tönkretettek, juhnyájra támadtak a térségben."    

Két hete egy fiatal nő életét vesztette a romániai Bucsecs-hegységben, miután egy turistaösvényen rátámadt egy medve. A román képviselőház ennek hatására múlt hétfőn a túlszaporodott medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról fogadott el törvénymódosítást. Ez a lakosság elleni támadások és anyagi károk megelőzése érdekében 2024-ben és 2025-ben is 426 barnamedve kilövését engedélyezi és évente 55 sürgősségi kilövést tesz lehetővé.    

Az országban 7500 és 8100 közöttire teszik a vadon élő barnamedvék számát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!