Élve elásta a párját, életfogytiglant kapott

Leghamarabb 25 év múlva bocsátható szabadlábra feltételesen.

A Nyíregyházi Törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte azt a férfit, aki két évvel ezelőtt élve elásta a párját Nyírvasváriban - írja a 24.hu. A férfi a beszámoló szerint többször is bántalmazta a nőt, majd azt hitte, megölte őt, ezért temette el a még életben lévő asszonyt.

Az ítélet tényállása szerint R.M. és a későbbi áldozata 2021 óta éltek élettársi kapcsolatban. Az erőszak gyakori volt a kapcsolatukban, a bűncselekmény előtt újból összevesztek, majd a férfi fahasábbal és húsklopfolóval összeverte a nőt.

A munkából aztán arra tért haza, hogy a párja eszméletlenül fekszik a hálószobában. Attól tartva, hogy büntetőeljárás indul ellene, ásott egy mély gödröt a házuk udvarán található istállóba, és az eszméletlen, de még életjeleket mutató nőt elásta úgy, hogy előtte az alsó és felső testére is szemeteszsákot húzott. A nő halálát az élve eltemetéssel járó fulladás okozta.

Az emberöléssel gyanúsított férfi a rendőrségi kihallgatásán elismerte, hogy már többször is bántalmazta a nőt. Az életfogytiglanra ítélt férfi és védője részben felmentésért, részben enyhítésért fellebbezett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!