Elsősegélynyújtás

A sikeres elsősegélynyújtáshoz nélkülözhetetlen néhány gyakorlati fogás pontos ismerete.

A keringés ellenőrzése

Az élethez nélkülözhetetlen az oxigén. Ha a sérült oxigénellátásában zavar támad, eszméletét elveszíti és szívverése leáll, akkor idővel bekövetkezik a halál. Elsősegélynyújtáskor ezért mindenekelőtt a sérült vérkeringésének és légzésének rendezéséről kell gondoskodni.

Ha valaki összeesik, a következőképpen kell eljárnunk: ellenőrizzük a bőr színét, azután azt, hogy szabadok-e a légutak, majd állapítsuk meg, van-e vérkeringése az illetőnek. Az utóbbit a pulzus tapintásával ellenőrizhetjük. Ezeket követően hívjuk ki a mentőket. Utána állapítsuk meg, hogy a sérült eszméleténél van-e. Beszéljünk hozzá hangosan és tagoltan. Óvatosan rázzuk meg a vállát. Ha sehogyan sem reagál, elvesztette az eszméletét.

A pulzus ellenőrzése

A nyaki pulzus a légcső és a fejbiccentő izom között húzódó árokban (karotiszháromszög) található. Először tapintsa ki, majd tíz másodpercig figyelje és mérje. Ha a pulzus nem tapintható, ha nincs jele a keringésnek, haladéktalanul kezdje meg a szívmasszázst.

A szívmasszázs

A külső szívmasszázs célja a vérkeringés fenntartása. Az ehhez szükséges oxigént az elsősegélynyújtó szájból szájba lélegeztetéssel juttatja a sérült légutaiba. A nem keringő vért nem lehet oxigénnel telíteni, ugyanakkor az oxigénhiányos vér keringése is hiábavaló. A külső szívmasszázst ezért mindig a mesterséges lélegeztetéssel együtt kell alkalmazni.

A mellkas nyomkodása

Ha a gyermek élettelennek látszik, és nem tudja kitapintani az érverését, helyezze kezét ugyanúgy a mellkasra, mint felnőttnél tenné, ám csak egyik tenyerével nyomja, körülbelül a mellkas hosszirányú átmérőjének egyharmadát kitevő mélységig. Tegye ezt ötször egymás után, majd fújjon be a gyermek szájába. Az öt mellkasnyomkodást és a befúvást váltogassa a mentő megérkezéséig.

A mellkas nyomkodása felnőttnél

1. Fektesse a balesetest kemény, stabil felületre. Ha ágyban fekszik, a legelső, amit tennie kell, hogy a földre helyezi. A mellkast a szegycsont alsó felén nyomogassa (a rajzon piros színnel jelöltük).

2. A masszázst tenyérrel, kellő, de ne túl nagy erővel végezze, vigyázva, hogy ne súlyosbítsa az esetleges sérüléseket. Az elsősegélynyújtó testsúlya néhány centiméterrel benyomja a sérült mellkasát, így a szívben lévő vér a verőerekbe ürül, s a vérkeringés megindul. Fontos, hogy a nyomásmentes időszak azonos legyen a nyomás alattival, hogy legyen ideje a szívnek ismételten megtelni vérrel.

3. Ha segítség nélkül végzi az elsősegélynyújtást, előbb lélegeztessen szájból szájba háromszor, majd nyomja össze tizenötször a szívet, és kezdje elölről az egészet.

A nyomkodás nagyjából olyan ütemű legyen, mint a szívműködés természetes ritmusa, ami percenként átlagosan 72 összehúzódást jelent. Két elsősegélynyújtó közül az egyik szájból szájba lélegeztet egyszer, közben a másik tízszer nyomást gyakorol a mellkasra. A nyomás 4-5 centiméter mélyre történjen.

A nyomás erőssége

Mekkora nyomást fejtsek ki a mellkas nyomkodásakor?

A felnőttnél függőlegesen, felülről lefelé irányuló nyomást kell gyakorolni: négy-öt centiméterre benyomni a szegycsontot, majd a kéz elmozdítása nélkül felengedni.

Soha ne!

Tilos szívmasszázst adni légző vagy tapintható pulzusú embernek. Ezzel károsíthatja a tüdőt, megállásra késztetheti a szívet.

A mentési testhelyzet

Lapos, kemény felületen, hanyattfekvő helyzetben, a nyakat megemelve, a fejet hátrahajtva kell elhelyezni a még légző és szívveréssel rendelkező, de eszméletlen vagy azzal küszködő (zavart, aluszékony, kómában lévő) személyt. Ez a testhelyzet biztosítja a nyitott légutakat. A légzés meglétéről a mellkas emelkedése és süllyedése, a keringésről a pulzus tapinthatósága árulkodik.

Nyakcsigolya- vagy bordatörés gyanúja esetén tilos megmozdítani a sérültet.

A sérült mentési testhelyzetbe fektetése

Az öntudatlan, lélegző sérültet mentési testhelyzetbe kell fektetni. Ezzel akadályozhatjuk meg azt, hogy a nyelv elzárja a légutakat. Mivel a fej alacsonyabbra kerül, mint a test egésze, a folyadék kifolyik a szájból. A sérült így nem lélegzi be a gyomortartalmat. Ez a testhelyzet a zavart tudatú (aluszékony vagy kómában lévő) sérültnek a legbiztonságosabb. Ha kénytelen magára hagyni az eszméletlen sérültet, előbb helyezze mentési testhelyzetbe, és csak azután menjen segítséget kérni.

Nem szükséges minden lépést figyelembe venni, ha a sérültet az oldalán fekve találta meg.


Szilárd helyen a hátán fekvő beteg bal odala mellé térdelve, bal karját kiegyenesítve toljuk a test alá, és fordítsuk a bal oldalára.

A bal oldalán fekvő sérült jobb mellkasfele a légzésben szabadabbá válik. Így több levegő juthat a nagyobb, jobb tüdőfélbe.

A jobb kéz és láb behajlításával a testhelyzet stabillá válik, a beteg önmagát rögzítve fekszik.
A stabil oldalfekvés előnye, hogy a légutak szabaddá válnak, a folyadék a szájból kifolyik, a nyelv nem csúszik hátra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.