Elítélték a férfit, aki nőket molesztált a fővárosban

Jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Budai Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki több nőt is molesztált május végén a fővárosban.

A férfi május 25-én délelőtt a XI. kerületben követni kezdett egy számára ismeretlen, két kisgyermekével hazafelé tartó nőt, akivel beszélgetést próbált kezdeményezni. A sértett erre nem reagált, de a férfi egészen a lakóháza liftjéig követte, ahol a lábával a liftajtó záródását megakadályozta, és molesztálni próbálta a sértettet. A nő a terheltet kilökte a liftből, és a férfi ezután elhagyta a helyszínt - tudatta a főügyészség.    

A férfi másnap, szintén a XI. kerületben egy másik nőt is követni kezdett az utcán, akarata ellenére fogdosta és átölelte. A nő végül kiszabadult az ölelésből és egy járókelő rászólt a támadóra, aki ezután elmenekült. A fővárosi rendőrök az elkövetőt azonosították, és a második támadás napján őrizetbe vették - ismertette a főügyészség.     

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit kétrendbeli, az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Budai Központi Kerületi Bíróság vád szerint bűnösnek mondta ki a férfit, és 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte - olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!