Életmentő képzést kapnak a taxisok

Elsősegélynyújtásra és életmentésre készíti fel sofőrjeit a Budapest Taxi. Eddig 70 taxis kapott képzést az Országos Mentőszolgálattal való együttműködésnek köszönhetően.

A taxitársaság ügyvezetője, Oravecz Nándor elmondta, hogy a "Tegyünk a városért!" program keretében, az Országos Mentőszolgálat ( OMSZ ) szakszerű támogatásával indították el sofőrjeik elsősegélynyújtó és életmentő képzését.

taxi
Óriási előnyei vannak, hogy a várost járó taxisok gyorsan képesek megkezdeni a rászorulók ellátását - Fotó: Elekes Andor, CC

A tanfolyami képzés folyamatos, és a tervek szerint ötszáz sofőr kap elsősegélynyújtási ismereteket. Az állandóan mozgásban lévő taxisofőrök bizonyos esetekben még a mentők kiérkezése előtt segíthetnek a bajban, életveszélyben lévőknek - tette hozzá.

Hogy mikor kell mentő, arról Csató Gábor az OMSZ főigazgatója a következőket nyilatkozta lapunknak: "Egészségügyi szakemberként azt kell eldönteni, hogy szüksége van-e valakinek mentőre vagy sem. Ha mentő kell, annak lehetőleg perceken belül a helyszínre kell érnie. A mentés a jellegéből fakadóan olyan sürgősségi ellátás, amelynek időkorlátja van." A mentőszolgálat működéséről, fejlesztéséről és terveiről a főigazgató részletesen beszélt.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közölte, naponta körülbelül hetvenen halnak meg hirtelen szívhalál következtében az utcán vagy a munkahelyen, és már az óriási segítséget jelent, hogy az arra vállalkozók el tudják kezdeni a laikus életmentést addig, amíg a szakszerű segítség a helyszínre ér. Minden perc számít, mert ha az első négy percben nem kezdik meg a szívmasszázst, akkor komoly károsodás érheti a szervezetet. A szóvivő beszámolt arról is, hogy tapasztalataik szerint az általuk ellátott újraélesztéses esetek több mint felében laikusok nyújtottak először segítséget.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy a BKK és az OMSZ együttműködése révén az elmúlt négy évben 3232 esetben nyújtottak segítséget az utasoknak - a BKK-nak ugyanis 62 forgalmizavar-elhárító beosztásban dolgozó munkatársa kapott már szakszerű életmentési képzést. A BKK tervei között szerepel az is, hogy 13 ügyfélközpontját defibrillátorral szereli fel. Támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amelynek keretében egymásért tenni tudunk - szögezte le a vezérigazgató.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.