Egy órán belül sem érnek ki a mentők

Mentőt próbáltak hívni egy közterületi beteghez, de nem volt, aki megvizsgálja.

Egy olvasó hangfelvételét osztotta meg a 444.hu , melyen az hallható, amint mentőt próbálnak hívni egy utcán fekvő, eszméletlen férfihoz.

Egy órán belül sem érnek ki a mentők
Egy órán belül sem érnek ki a mentők. Fotó: iStock

A beszélgetésben a mentésirányító nem használt olyan kikérdezési protokollt, amely alapján eldönthette volna, hogy milyen típusú és felszereltségű mentőautóra van szükség, vagy egyáltalán kell-e mentőautót küldeni a bejelentésre. Ráadásul maga a mentésirányító is elismeri a hangfelvételen, hogy nem tud egy órán belül mentőt küldeni Budapest belterületére.

Tavaly látott napvilágot az Országos Mentőszolgálat mélyrepüléséről szóló beszámoló, amely szerint míg 2010-ben 77,6 százalékban ért ki a mentő 15 percen belül a helyszínre, addig ez 2017-ben már csak 64,9 százalékban volt igaz.

Az európai standard kiérkezési idő egyébként tizenöt perc, ami azt jelenti, hogy a bejelentéstől számítva ennyi belül a helyszínre érkezik a mentő. Sok nagyvárosban, már ez a tizenöt perc hét-nyolc percre redukálódott, míg ugyanez a kiérkezési idő Budapesten nem csökkent, hanem nőtt.

A hangfelvételt itt érheti el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.