Csecsemőkkel ragadtak a rekkenő hőségben egy lerobbant autóban

A kerületi rendőrök szerencsére épp a környéken járőröztek, és segítettek a bajba jutott családon.

Egy kerekesszékes édesapa feleségével és egyéves ikreikkel órákon át vesztegeltek a nyári hőségben Kőbányán, miután lerobbant alattuk az autó – számolt be az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A család segítségére a kerületi rendőrök siettek. 

A beszámoló szerint a család épp vissza akarta vinni a kereskedőnek a nemrég vásárolt használt járművet, amikor az felmondta a szolgálatot a Szent László tér környékén. A házaspár még a közösségi médiában is segítséget kért , amire reagáltak is. Ételt, italt, fuvart ajánlottak fel nekik, mások bátorító szavakkal próbálták könnyebbé tenni a várakozást.

A rendőrök járőrözés közben figyeltek fel a veszteglő autóra, és az idegesen telefonálgató édesanyára. Megálltak, érdeklődtek – és amikor megtudták, milyen helyzetbe került a család, azonnal a segítségükre siettek. A X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei nemcsak jogi felvilágosítást szolgáltattak a házaspárnak, hanem az ikrekről is gondoskodtak, hogy az édesanya nyugodtabban intézkedhessen. Míg a gyermekek a klimatizált rendőrautóban próbálták átvészelni a megpróbáltatásokat, Engel főtörzsőrmester intézkedett arról is, hogy az üzemképtelen kocsit biztonságos helyre szállítsák - olvasható a közleményben. 

Borítófotó: Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!