Belehalhatsz, ha ezzel a gyümölcslével veszed be a gyógyszert

Sokan isznak reggel gyümölcslevet, mint ahogy az is gyakori, hogy az emberek ébredés után veszik be a gyógyszerüket. Nem mindegy azonban, hogyan: ha például grapefruitlével veszünk be bizonyos gyógyszereket, az olyan folyamatokat indíthat be, ami akár tragédiához is vezethet.

Egyre több kutatás mutatja ki, hogy a grapefruitban nagy koncentrációban előforduló, furanokumarinoknak nevezett kémiai vegyületek két tagja befolyásolhatja bizonyos gyógyszerek hatását, vagyis csökkentheti, vagy épp fokozhatja azok felszívódását. Olyannyira, hogy szélsőséges esetben akár bele is halhatsz, ha közvetlenül a gyógyszer mellé iszod ennek a gyümölcsnek a levét. A szóban forgó vegyületek a grapefruit mellett a pomelóban, a bergamott narancsban és a sevillai narancsban is megtalálhatók, amiből leginkább lekvárt szoktak készíteni – írja a Science Alert.

grapefruit, citruslé, facsarás, facsar, gyümölcslé, citrusok
Bizonyos gyógyszerek mellé tilos! Fotó: Getty Images

Felerősödhetnek a mellékhatások

Ahogy a lényeget Shiew Mei Huang, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának farmakológusa elmagyarázta: a gyümölcslé több gyógyszert enged a vérbe. Ha túl sok gyógyszer van a vérben, több mellékhatás is jelentkezhet. Ez a gyakorlatban úgy fest, hogy a szervezet egy CYP3A4 nevű enzimet termel, amely főként a májban és a vékonybélben van jelen. Ez az enzim segít a szervezetnek lebontani az idegen molekulákat, például a toxinokat és a gyógyszereket, amiket így ki tudunk üríteni. A grapefruitlé azonban blokkolhatja az egyes gyógyszereket lebontó enzimek működését, és így akár a kiürülés is elmaradhat. Amennyiben a metabolizmus leáll, vagy drasztikusan lelassul, ám továbbra is szedjük az előre megállapított adagot, akkor több gyógyszer kerül a vérbe, és hosszabb ideig marad a szervezetben, ez pedig túladagolást okozhat.

Ellentétes hatása is lehet

A hatás persze nagyban függ a gyógyszer erősségétől. A leggyakoribb tünetek közé a szapora szívverés, a légszomj, a gyomor-bélrendszeri vérzés és a veseelégtelenség tartozik, de szélsőséges esetben akár halálos kimenetelű is lehet. Néhány gyógyszer esetében azonban a grapefruitlének éppen ellentétes hatása lehet. A fexofenadinnál a grapefruit fogyasztása például csökkenti a gyógyszer hatékonyságát, ezért mielőtt gyümölcslével vennéd be a gyógyszered, mindenképp egyeztess az orvosoddal!

Azért ne mondj le teljesen a citrusfélékről! Azok C-vitamin-, flavonoid- és karotinoidtartalmuknak köszönhetően egyéb pozitív hatásai mellett jelentősen hozzájárulnak számos emésztőrendszeri daganattípus, például a száj-, a nyelőcső-, a gyomor- és a vastagbélrák elleni védelemhez. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.