Azt hazudták a párnak, halálos vírust adtak be nekik, majd milliókat követeltek az ellenszerért

Egy milliomos nőt és élettársát injekciózta be egy magyar származású férfi, két társával. Azt hazudták az áldozatoknak, hogy halálos vírust adtak be nekik, és egy vagyont követeltek az ellenszerért.

Beinjekciózott társaival egy milliomos nőt és az élettársát egy magyar származású román férfi Amerikában. A tettesek azt hazudták áldozataiknak, hogy halálos vírust adtak be nekik – pedig valójában csak gombaellenes gyógyszer volt a fecskendőkben –, majd 8,5 millió dollárt követeltek tőlük az „ellenszerért” cserébe. 

Ez a történet már csaknem 18 éves. Most sikerült azonban elérni, hogy az összes elkövető rács mögé kerüljön – derült ki a The State beszámolójából.

injekciók előkészítése
Börtönbe kerül a kamuvírussal zsaroló magyar férfi. Fotó (illusztráció): Getty Images

Hét év letöltendő börtönbüntetést kapott

A 38 éves Stefan Alexandru Barabas sokáig bujkált, majd végül 2022-ben tudták elfogni őt Magyarországon. Idén júniusban bűnösnek is vallotta magát – a most kihirdetett ítélet szerint pedig hét év letöltendő börtönbüntetést kapott.

A magyar származású férfi két társát már korábban elítélték. Egyikük 10, míg másikuk 20 év börtönbüntetést kapott. A bűncselekményt egyébként ők ketten tervelték ki, tehát Barabas vélhetően ezért kapott kisebb büntetést.

Az áldozat autójával menekültek el az elkövetők

Az egyik áldozat, Anne Bass korábban úgy nyilatkozott az esetről, hogy amikor közölték zsarolóikkal, hogy nem tudják kifizetni nekik a követelt összeget, az elkövetők arra kényszerítették a párt, hogy igyanak altatót. A bűnösök végül a milliomos nő egyik autójával menekültek el a helyszínről.

Több milliót loptak el egy nőtől ezzel a trükkel
„Minél sürgetőbb egy hívás, annál gyanúsabb!” – figyelmeztetett oldalán a Magyar Rendőrség. Az újabb felhívás apropója, hogy nemrég ismét átvert valakit egy magát banki ügyintézőnek kiadó csaló.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!