Az unokatestvérek közti házasság veszélyei

Azoknál a gyermekeknél, akiknek a szülei unokatestvérek voltak, háromszor nagyobb eséllyel alakulhat ki depresszió, skizofrénia, illetve sok más betegség.

A rokonok közötti házasodás elsősorban az ókori uralkodóházakban, illetve a középkori dinasztiákban volt megszokott, úgy vélték ugyanis, hogy a "tiszta vérvonal" csak ilyen módon őrizhető meg. A családban felhalmozódó genetikai problémák miatt azonban az utódok között egyre több született valamilyen testi vagy szellemi fogyatékossággal, a vérfertőzés ugyanis felerősíti a már családunkban lévő genetikai hibák hatásait. Ma már az édestestvérek közötti házasságot gyakorlatilag minden országban tiltják, míg az unokatestvérek jogszerűen összeköthetik az életüket akár itt, Magyarországon is. A legújabb kutatások alapján viszont ez sem veszélytelen.

Mi számít jobban: az életmód vagy a genetika? Egészségi állapotunkat életmódunk, genetikai adottságaink és a környezeti tényezők együttesen határozzák meg. Bizonyos betegségek kialakulásában éppoly meghatározóak lehetnek a genetikai tényezők, mint az életvitelünk. Kattintson a részletekért!

Duplájára nő az életveszélyes rendellenességek veszélye

A világon minden tizedik gyermek születik olyan szülőktől, akik legalább másod-unokatestvéri vagy annál is közelebbi rokonságban vannak egymással. A Belfast Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy milyen módon befolyásolja ez az utódok egészségi állapotát. Közel 364 ezer férfi és nő egészségügyi adatait vizsgálták meg, mindegyikük Észak-Írországban született 1971 és 1986 között. Az adatok összesítése során a kartonokat aszerint rendezték, hogy szüleik rokonságban álltak-e egymással. Kíváncsiak voltak, hogy bizonyos betegségek előfordulása mennyivel nőtt meg ezen párok utódainál.

Nagyobb az esélye bizonyos betegségek kialakulásának az unokatestvérek kapcsolatából született gyermeknél
Nagyobb az esélye bizonyos betegségek kialakulásának az unokatestvérek kapcsolatánál

Annak esélye, hogy egy embernél élete során kialakuljon a skizofrénia, nagyjából 0,3-0,66 százalék. A közös genetikai háttér miatt ennek a kockázata megduplázódik az unokatestvérek kapcsolatából született gyermeknél 0,6-1,32 százalékra. A depresszió kialakulásának jóval nagyobb, közel tíz százalékos esélye van egy átlagos embernél is, a kutatás szerint az első unokatestvérek utódainál pedig már háromszor akkora, közel harminc százalékos az előfordulása. Az is kiderült, hogy az első unokatestvérek gyermekei között duplájára nőtt az életveszélyes születési rendellenességek előfordulása. Szintén jelentősen nőtt többféle szív- és tüdőbetegség, illetve a Down-szindróma előfordulásának aránya is.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.