Az interneten vett gyógyszer ezért veszélyes

Megfelelő betegbiztonsági ismeretek hiányában akár saját vagy szeretteink egészségét is veszélybe sodorhatjuk, ezért életbevágóan fontos, hogy tájékozódjunk a témában. Ezt segítvén húsz helyszínen indult országos egészségügyi ismeretterjesztő kampány a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Kutatópont közreműködésével.

A kampánnyal, annak részleteivel és céljaival kapcsolatban dr. Lám Judittal, az Egészségügyi Menedzserképző Központ operatív igazgatóhelyettesével készült bővebb interjú.

Betegbiztonság – Te is tehetsz érte! címmel országos lakossági kampányban vállal aktív szerepet júliustól szeptemberig a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ a Kutatópont részvételével. Az ország húsz településén várják az érdeklődőket ingyenes szűrésekkel, rövidfilmekkel. Mi a kampány célja? Mi a fő vezérelv, amelyre igyekeznek felfűzni a fórumsorozatot?

Dr. Lám Judit: A kampány alapvető célja, hogy felhívjuk a figyelmet, mit tudnak tenni maguk a betegek és hozzátartozóik saját biztonságukért, a betegbiztonsági kockázatok csökkentéséért. Túlzott vagy indokolatlan antibiotikum-fogyasztás, az internetről szerzett információk vagy gyógyszerek veszélyei, az orvos és a beteg együttműködésének hiánya – csak hogy néhány kiemelten fontos szegmensét említsem a betegbiztonságnak, amelyekkel a mindennapi életünk során gyakran találkozunk. Ennek ellenére sokan nincsenek tisztában ezek jelentőségével, pedig a megfelelő ismeretek hiányában akár saját vagy szeretteik egészségét is veszélybe sodorhatják, illetve ronthatnak már meglévő állapotukon.

Mely településeket veszik célba?

L.J.: Eljutunk minden megyébe és lesz egy fővárosi helyszínünk is. Az volt a célunk, hogy a falvaktól kezdve a nagyvárosokon át személyesen is konzultáljunk a lakossággal a betegbiztonságról, és megbeszéljük az oktatófilmekben látható, sajnos gyakran előforduló helyzetekből levonható tanulságokat. A fórum helyszíneit és az időpontokat megtekinthetik weboldalunkon .

Dr. Lám Judittal, az Egészségügyi Menedzserképző Központ operatív igazgatóhelyettese
Dr. Lám Judittal, az Egészségügyi Menedzserképző Központ operatív igazgatóhelyettese

Miért a túlzott antibiotikum-fogyasztást és a betegbiztonságot tűzték zászlójukra?

Mennyi antibiotikumot használnak a magyar emberek évente? Részletek itt.

L.J.: Három olyan témát választottunk ki, amely nagy tömegeket érint és maguk a betegek megfelelő információk birtokában, kis odafigyeléssel nagy lépést tudnak tenni az egészségük megőrzéséért vagy a gyógyulásukért. Ezek egyike a túlzott antibiotikum-használat . Ahogyan azt az oktatófilmünkben is bemutatjuk, a felesleges antibiotikum-használat vagy az orvosi javaslatokkal való együttműködés hiánya a későbbiekben a baktériumok túlélési esélyeinek kedvez, gyorsítva a baktériumok ellenállóvá válását a gyógyszerekben található hatóanyagokkal szemben. Így előfordulhat, hogy egyes olyan betegségeket sokkal nehezebben tudunk majd kezelni, amelyekre korábban hatásos terápia állt a rendelkezésünkre.

Amikor a gyógyulást türelmetlenül váró betegek antibiotikum felírását követelik, az orvosok igen kellemetlen helyzetbe kerülnek. Ha engednek a nyomásnak, a vége az lehet, hogy a túlhasználat miatt csökken a hatékony antibiotikum-arzenál. Mi az, ami határt szabhat, hogyan lehet ezt a tendenciát visszájára fordítani? Van remény?

L.J.: Igen, de ehhez sok szereplő összefogására van szükség. Az egészségügyi dolgozók, döntéshozók, a gyógyszeripar, a lakosság, sőt, a mezőgazdasági szektor is fontos, hogy közösen dolgozzanak ennek a valóban komoly problémának a megoldásán. A betegek tudatosságának fokozása is nagyon lényeges. Fontos, hogy a betegek és a hozzátartozók tisztában legyenek azzal, hogy csak akkor használjanak antibiotikumot, ha az orvosuk azt elrendelte számukra. Ha az orvos nem tartotta indokoltnak az antibiotikum-használatot, akkor ne követeljék azt. Ha antibiotikumot kaptak, akkor azt az orvos által elrendelt ideig és adagban kell szedjék. Ha egy-egy antibiotikum-kúra után marad még gyógyszerük, akkor azt ne adják oda másoknak "ez nekem is segített" indokkal. A megfelelő és tudatos antibiotikum-használat mellett törekedni kell a fertőzések megelőzésére a higiénés szabályok betartásával: gyakori kézmosással, az ételek megfelelő és biztonságos elkészítésével, a fertőző betegekkel való közvetlen érintkezés kerülésével és a védőoltások szükség szerinti ismétlésével.

Orvos-beteg együttműködés, internetről szerzett fals információk elkerülése – a betegbiztonság tág fogalom, elég sok szegmenssel bír. Önök mit értenek alatta, mi az az üzenet, amit mindenképpen szeretnének eljuttatni a hallgatósághoz?

L.J.: Sajnos egyre többen használnak könnyen hozzáférhető, internetről megrendelhető gyógyszereket, étrend-kiegészítőket. Szeretnénk segíteni a lakosságot abban, hogy ezen a területen is tudatossá váljanak, legyenek tisztában a kockázatokkal és a megbízható készítmények ismérveivel, az öngyógyszerelés veszélyeivel. A harmadik kiemelt témánk a krónikus megbetegedések során a terápia betartásának fontossága, erre hívjuk fel a figyelmet. Kisfilmünkben példaként láthatják Dömét, aki munkája közben, az építkezésen kap szívinfarktust. A mentőben derül ki, hogy a már régen ismert betegségére felírt gyógyszereket nem szedi, az életmódbeli tanácsokat sem veszi figyelembe. Ezt és más, saját eseteket is meg tudnak konzultálni szakértőinkkel mindazok, akik eljönnek a lakossági fórumjainkra.

Milyen ingyenes szűrésekre lesz lehetőségük a fórumok helyszínein?

L.J.: Egészségügyi szűréseinken koleszterin-, vércukor- és vérnyomásmérésre, látásvizsgálatra és testzsírmérésre van lehetőség. Minden résztvevő ajándékcsomagot is kap tőlünk, ami egy betegbiztonsági tájékoztató kiadványon kívül gyógyszerelési kiskönyvet is tartalmaz. A betegek itt tudják vezetni mérési eredményeiket, és feltüntethetik legfontosabb adataikat, ezzel is megkönnyítve és gyorsítva a jövőbeli orvosi vizsgálatokat. Az egészségügyi intézményekkel már közel két évtizede dolgozunk együtt a legkülönbözőbb betegbiztonsági fejlesztéseken. Ez a mostani kampány különösen izgalmas számunkra. Végre a betegoldalon is kamatoztathatjuk a nálunk felgyülemlett kutatói és oktatói tapasztalatot, tudást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.