Az egrieket érdekli leginkább a koronavírus

A főváros mellett Egerben keresnek rá a legtöbben a koronavírussal kapcsolatos hírekre. Pécsen, Sopronban és Szegeden mérsékeltebb az érdeklődés a járvány iránt.

A koronavírus terjedése január közepe óta a figyelem középpontjában van világszerte, a hírportálok címlapján hetek óta szinte csak a járvány terjedéséről szóló anyagokat találunk. Bár sokan már túlzónak találják ezt a szinte követhetetlen hírfolyamot, még mindig nagyon sok a kérdés a vírus terjedéséről és egészségügyi, sőt gazdasági hatásairól, így az emberek nagyon kíváncsiak a legfrissebb fejleményekre. A Google keresési találatai alapján megpróbáltuk feltérképezni, hogy melyik városokban a legnagyobb az érdeklődés a koronavírus iránt.

Maszkban és kesztyűben tálalnak dolgozók az egyik fővárosi önkiszolgáló étteremben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Maszkban és kesztyűben tálalnak dolgozók az egyik fővárosi önkiszolgáló étteremben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Január elején még az influenza érdekelt minket

A Google adatai alapján a koronavírus kulcsszóra január 21-e után kezdtek el keresni Magyarországon. Ekkor a hazai híradásban még elsősorban kínai tüdőgyulladás-vírusként hivatkoztak a kórokozóra, amely a fertőzés epicentrumának számító Vuhan mellett csak néhány nagyobb kínai városban (Sencsen, Peking) ütötte fel a fejét. Január első felében még jobban érdekelte az embereket a közelgő influenza , annak tünetei, illetve a kezelés módjai. A média érdeklődésének növekedésével párhuzamosan, január utolsó hetétől aztán a koronavírus szóra keresők aránya is jelentősen megugrott. Habár jó láthatóan utána is volt egy rövidebb időszak, amikor az influenza jobban érdekelte az embereket, február második felétől ismét a koronavírusra összpontosult minden figyelem. A lenti grafikonon is látszik a különbség, a számok egyébként nem a rákereséseket, hanem azok arányát jelzik az adott időszakban mért legmagasabb értékhez képest.

Az adatokat lebontva városonként is jelentős különbségeket figyelhetünk meg. Nem meglepő módon azokon a településeken a legnagyobb az érdeklődés, amelyekben az elmúlt hetekben felmerült a fertőzés terjedésének gyanúja. Régiós szinten Pest megye a legérdeklődőbb a koronavírusos hírek iránt, ami a magas népességszám és a helyi érintettségek miatt is érthető. Zala és Veszprém megye is nagyon aktívan keresgélt az elmúlt 90 napban.

A vidéki nagyvárosok közül a legtöbben Egerből és környékéről kerestek rá a koronavírus szóra, ahol két hete a helyi uszodát kellett bezárni és fertőtleníteni, mert a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata Észak-Olaszországban, a koronavírus-járvány miatt karantén alá vont térség közvetlen közelében játszott. Nagyon kíváncsiak a járvánnyal kapcsolatos anyagokra a kaposváriak is, ahol nemrég szállítottak kórházba egy embert a betegség jellegzetes tüneteivel. A hatodik legtöbb keresés pedig Debrecenből érkezett a koronavírusra, ahol szintén azonosítottak egy beteget, illetve a helyi reptér dolgozóinak hibájáról is beszámolt a sajtó.

A déli határon lévő nagyvárosokban nagyobb a nyugalom, a pécsiek és a szegediek is viszonylag kis arányban érdeklődnek a vírus terjedésével kapcsolatos hírek iránt. Szintén az országos átlag alatti a keresési arány Sopronban, Tatabányán és Veszprémben is.

Több koncertet, ünnepséget és megemlékezést is le kellett mondani a koronavírus terjedése miatt. Erről további részleteket az nlc.hu cikkében olvashatunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.