Átszállították Pozsonyba Robert Ficót

Friss információk érkeztek a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.

Átszállították Pozsonyba Robert Fico szlovák kormányfőt - közölte Miriam Lapuníková, a besztercebányai Roosevelt kórháznak az igazgatója, ahol eddig kezelték a május közepén meglőtt miniszterelnököt. A Markiza televízió szerint a pozsonyi Szent Mihály Egyetemi Kórházba vitték, míg a JOJ televízió szerint fővárosi otthonába szállították Robert Ficót.    

Robert Fico
Robert Fico idén februárban Prágában. Fotó: Getty Images

A Roosevelt kórház arról számolt be, hogy már megkezdték Robert Fico rehabilitációs folyamatát. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Lapuníkovára hivatkozva akkor azt jelentette: a szlovák kormányfőt otthon ápolják majd, amint elhagyhatja a besztercebányai kórházat. Az igazgatónő szerint Robert Fico állapota stabil, és továbbra is a várakozásoknak megfelelően alakul.    

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.