Nem csak a kevés, a túl sok alvásért is súlyos árat fizethetsz

A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát – derült ki a Semmelweis Egyetem kutatásából.

A tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a stroke és a halálozás kockázata – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából.

férfi alszik a kanapén
Jól eshet a nappali alvás, de nem szabad túlzásba se vinni! Fotó: Getty Images

A képernyőidő felborítja az alvásunkat

A GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzés szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14 százalékkal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb: akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34 százalékkal magasabb, a napi 7-8 órát alvókhoz képest. A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel mind a rövid, mind a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban.

Az alváshiány egyre komolyabb globális népegészségügyi problémát jelent – figyelmeztetnek a szerzők. Világszerte milliók alszanak túl keveset a megnövekedett munkateher, a digitális eszközök rendszeres használata vagy a gyakori stressz következtében. A tartós alváshiány nemcsak a halálozással, hanem számos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozható, például az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel és az immunrendszer gyengülésével. "A képernyő előtt töltött idő, az ebből adódó folyamatos kékfény-expozíció, az állandó rendelkezésre állás és a biológiai ritmusunk felborulása negatívan hat az egészségünkre" – hangsúlyozza dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, a tanulmány társszerzője.

A kutatók egy másik tanulmányban az alvásidő és a stroke gyakorisága, illetve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti összefüggéseket vizsgálták. Azok, akik éjszakánként 5-6 órát aludtak, 29 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12 százalékkal nőtt a stroke-hoz kapcsolódó halálozás kockázata. Azoknál, akik 8-9 óránál többet aludtak, a stroke kialakulásának esélye 46 százalékkal, a halálozásé pedig 45 százalékkal volt magasabb.

„A stroke továbbra is az egyik fő halálok világszerte, mely gyakran vezet tartós rokkantsághoz is” – mondta dr. Győrffy Balázs. A Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője szerint „az alvásidőt figyelembe kellene venni a stroke-megelőzési stratégiákban, ha csökkenteni akarjuk az egészségügyi ellátórendszerek terhelését és javítani szeretnénk a lakosság egészségi állapotát.”

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 15 millió embert érint a stroke. Közülük ötmillióan belehalnak, további ötmillióan pedig maradandó károsodást szenvednek, például beszéd- vagy látásvesztés, bénulás vagy kognitív zavarok formájában. A legtöbb eset megelőzhető lenne a vérnyomás megfelelő szabályozásával és a dohányzás elkerülésével.

Így lesz az alvásod pihentető

  1. Alakíts ki következetes alvási rutint!
  2. Korlátozd a képernyőhasználatot és az erős fényeket lefekvés előtt!
  3. A hálószobád legyen sötét, hűvös és csendes!
  4. Kerüld az alkoholt, és koffeint is csak mértékkel fogyassz!
  5. Mozogj rendszeresen!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!