Állatbetegségben halt meg három ember

Eddig csak állatoknál ismert vírusos megbetegedésben halhatott meg három ember Németországban - írták német hírportálok kedden kutatóintézetek vizsgálati eredményei alapján.

Eddig csak állatoknál volt ismert a betegség

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) és a Friedrich Loeffler állategészségügyi intézet (FLI) adatai szerint valószínűleg az úgynevezett klasszikus bornavírus (BoDV-1) okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást három betegnél.

Állatbetegségben halt meg három ember
A BoDV-1 eddig csak állatoknál, főleg lovaknál és juhoknál fordult elő

Ketten szervátültetésen estek át, ugyanattól a donortól kaptak szervet. A BoDV-1 által okozott gyulladás a műtét után lépett fel, és a betegek halálával végződött.

Az RKI Epidemiológiai hírlevél című kiadványának márciusi számában ismertetett vizsgálat szerint a szervátültetéses esetektől függetlenül egy harmadik embernél is kimutatták, hogy minden bizonnyal a BoDV-1 okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást . Erről az esetről nem közöltek részleteket.

Hozzátették, hogy elemeznek még egy negyedik, hasonló esetet is. Kiemelték, hogy az új eredmények alapján érdemes a BoDV-1 jelenlétét is megvizsgálni a tisztázatlan eredetű agyvelőgyulladásos megbetegedéseknél.

A BoDV-1 eddig csak állatoknál, főleg lovaknál és juhoknál fordult elő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!