Alattomos vérszívók: mit tegyünk, ha megcsípett egy kullancs?

Egy felmérés szerint a lakosság még mindig hisz a kullancseltávolítás népi módszereiben, amelyek gyakran több veszélyt jelentenek, mint gondolnánk.

Azoknak, akik a jó idő beköszöntével kirándulni indulnak, nem árt tudniuk, hogy már javában tart a kullancsszezon. A kullancsok szinte bárhol belénk mászhatnak, az erdei kirándulások során, a parkban, a játszótéren ugyanúgy, mint a kertben, de még a városban is összeszedhetjük őket.

Kullancsveszély erdőn, mezőn, nagyvárosbanA leggyakoribb kullancsok által terjesztett betegség a kullancs eltávolításakor , akár a bakteriális fertőzések kialakulását is megelőzhetjük. Ezzel együtt a vérszívót minden esetben érdemes ellenőrzésre beküldeni a patikákban található kullancsbeküldő készletek segítségével, a Lyme-kór ugyanis gyógyítható, ha a kezelést időben megkezdik.

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum legfrissebb felméréséből az derül ki, hogy noha már sokan használnak a gyógyszertárakban kapható speciális eltávolító eszközöket, a lakosság 9 százaléka még mindig krémmel vagy olajjal kenegeti, 7 százaléka csavargatja, 4 százaléka pedig megnyálazott gyufával próbálja kiszedni vagy inkább előcsalogatni a kullancsot. Ez utóbbi módszerben leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők hisznek, négyszer annyian, mint szakmunkás társaik. A kutatásból az is kiderül, hogy a 18-29 évesek a legóvatosabbak, 37 százalékuk nem nyúl a kullancshoz, és amint lehet, orvoshoz fordul, 28 százalékuk pedig helyes technikával, csipesszel vagy cérnával szedi ki bőre alól.

"A szakszerű kullancseltávolításhoz szerencsére ma már a legtöbb gyógyszertárban beszerezhető kullancseltávolító csipesz vagy kanál. Az eltávolított kullancsot abban az esetben is érdemes bevizsgáltatni, ha a csípést követően semmilyen tünetet nem észlelünk, ugyanis a csípés körül megjelenő kokárda formájú piros folt kevesebb, mint az esetek felében jelenik meg" - nyilatkozta Kónya Márton, biológus.

A szakember kiemelte, hogy Közép-Európa a világ egyik legfertőzöttebb területe, megközelítőleg minden tizedik kullancs hordozza a Lyme-kórt okozó baktériumot. Magyarországon a friss fertőzések száma évente tízezerre tehető.

A kutatást az NRC végezte a Netpanel segítségével. Az eredmények a 18-49 éves lakosságra reprezentatívak nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.