A pályán kellett újraéleszteni a focistát

Fabrice Muambának, az angol Bolton Wanderers játékosának mindössze 5 százalék esélye volt a túlélésre, miután egy tétmérkőzésen ájultan esett össze - ám a profi újraélesztésnek hála, teljes felépülésre számíthat.

Kívülről nézve talán úgy tűnhet, hogy a sportoló a puszta szerencsének köszönheti életét, hiszen a pályán elszenvedett szívroham sokaknál végzetes következményekkel jár. Bár az egész Nagy-Britannia imádkozott Muambáért, valójában a legoptimistább szurkolók sem hitték el, hogy túlélheti. A 24 esztendős futballista ma viszont már tudja: nem csupán a szerencsén múlott a sorsa.

"A szakszerű elsősegélynyújtás mentett meg. Szívroham esetén nem beszélhetünk mázliról. Ha nincsenek körülötted a megfelelő emberek a megfelelő időben, ennyi volt és kész. Már nem lennék itt , ha nem élesztenek újra rögtön, miután összeestem" - nyilatkozta a fiatal játékos, aki nem győzi hangsúlyozni, milyen hálás ezért.

Muamba múlt héten a legnagyobb brit elsősegély-szervezet, a St. John Ambulance Elsősegély Díjátadójának díszvendégeként mesélt a saját esetéről. Az elismerést tavaly alapították, hogy minél szélesebb nyilvánosság előtt ismerjék el azon hétköznapi hősök munkáját, akik elsősegélynyújtással életet mentettek.

Amikor a Bolton Wanderers játékosának szíve megállt, az orvosok berohantak a pályára, s azonnal megkezdték CPR betűszóval is jelzett szív-tüdő újraélesztést : levegőt fújtak a szájába és pumpálták a mellkast a vérkeringés biztosításáért. Ezt követően háromszor sokkolták testét defibrillátorral, eredménytelenül. A mentőautóban viszont, ahol 12 további kísérletet tettek az elektromos impulzusok segítségével történő újraélesztésre, végre dobogni kezdett szíve.

A következő hónapokban pedig világossá vált, hogy agykárosodás nélkül úszta meg az esetet. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy másodperceken belül érkezett a segítség. Muamba pacemakert kapott, hogy a szívrohamhoz vezető ritmuszavar a továbbiakban ne okozzon gondot, s emiatt vissza kellett vonulnia a hivatásszerű futballtól.

"Ez az incidens hangsúlyozza az elsősegély fontosságát a mindennapokban. Mivel a televízió élőben mutatta a drámát, milliók látták, milyen lényeges az időben történő beavatkozás. Ráadásul mindenki számára könnyen elsajátítható tudással lehet megmenteni mások életét, tehát talán többekben ért meg az elhatározás, hogy megtegyék az első lépést az elsősegély-tanulás felé" - mondta Sue Killen, a St. John Ambulance elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.