A magyarok is megérzik a vízhiányt

Magyarország ivóvízkészletei bőségesek, ám az ország jelentős területét fenyegeti a szárazság. A mezőgazdaság és környezetgazdálkodás helyenként már most is vízhiánnyal küzd - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője.

Magyarország helyzete kedvező, hiszen itt egy emberre évi 6 ezer köbméter víz jut. Ez pedig jócskán meghaladja az 5 ezer köbméteres éves világátlagot. 50 évvel ezelőtt viszont a mostani magyarországi érték háromszorosa állt rendelkezésre globálisan - emelte ki Kőrösi Csaba.

szárazság, vízhiány, aszály, mezőgazdaság, vízkészlet, szennyvíz
Magyarország jelentős területét szárazság fenyegeti. Fotó: iStock

A Föld vízkészleteinek csökkenése részben azzal magyarázható, hogy a szennyvizek négyötöde tisztítás nélkül jut a természetbe. Ezzel szemben Magyarországon 10 százaléknál is alacsonyabb a kezeletlen szennyvíz aránya, ám a szennyezést lehetőség szerint teljesen meg kell szüntetni. Ezért az októberben összeülő Budapesti Víz Világtalálkozó sem kerülheti meg a vízválság globális kérdéseit, hiszen azokkal a világ számos országa már most kénytelen szembesülni - mondta az igazgató.

Halálos forróság volt idén nyáron. A részletekért kattintson ide!

A szárazság váratlan következménye

Ahogy már korábban megírtuk, a szárazság komoly következményekkel jár. Az aszály sújtotta Afrika például annyi szén-dioxidot bocsát ki évente, mint kétszázezer autó. Így tehát minden évben 1-1,5 milliárd tonnányi szén kerül a levegőbe Afrika trópusi területének északi térségében.

Az adatok azt sugallják, hogy a hosszan tartó és többször ismétlődő szárazság, valamint a földhasználat megváltozása miatt a talaj rossz minőségű lett, így folyamatosan kibocsátja az általa tárolt szén-dioxidot. Ez az üvegházhatású gáz a globális felmelegedés egyik legfontosabb szereplője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

A pára- és ködfoltok (legkésőbb délelőtti) feloszlását követően többnyire derült, napos időre van kilátás. Csapadék nem lesz. A légmozgás mérsékelt marad, csak Sopronnál fordulhatnak elő időnként élénk széllökések déli irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Késő estére többnyire 14 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatásra napközben nem kell számítani, a nagy hőingás azonban sokak szervezetét megterheli.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra