A magyarok aggódnak a legjobban az egészségügy miatt

Közel 20 ezer embert kérdeztek meg arról, hogyan látják országuk helyzetét, illetve milyen problémákat találnak aggasztónak. Természetesen a felmérés eredményére erőteljes hatással volt a koronavírus-járvány.

Az Ipsos havonta elvégzi a What worries the world? nevű felmérését, az áprilisinak tegnap hozták nyilvánosságra eredményét. A válaszokból kiolvasható, hogy a koronavírus árnyékot vet a korábban éveken át első számú problémára, a munkanélküliségre.

Jóval tovább tarthat a járvány, mint gondolták Bár a legtöbb országban már lassulni látszik az új típusú koronavírus terjedési üteme, a járvány végével kapcsolatban még senki sem tud biztosat mondani. Egyes becslések szerint akár még 2 további hullámra, vagy 2 évig tartó terjedésre is számíthatunk. Részletek itt .

A világ lakosságának jelentősen növekvő, de még mindig kisebb hányada érzi úgy, hogy jó irányba tartanak a dolgok országában. 46 százalékuk válaszolta azt, hogy elégedett a helyzet alakulásával, márciusban ez az arány még 37 százalék volt. Magyarországon azért ennél jóval pesszimistábbak az emberek: mindössze 33 százalékuk véli úgy, hogy jó irányban haladnak az ország ügyei, vagyis 67 százalék elégedetlen.

A munkanélküliség fele olyan ijesztő, mint az egészségügy helyzete

Világszerte a megkérdezettek 61 százaléka említette, hogy aggódik a koronavírus-járvány miatt. 28 országból 24-ben ez szerepel az első helyen. Magyarországon is 61 százalék volt azok aránya, akik félnek a COVID-19 megbetegedéstől és annak hatásaitól. De majdnem ugyanennyien (59 százalék) aggódnak a hazai egészségügy helyzete miatt, ebben a kérdésben megelőztük a felmérésben szereplő másik 27 országot.

A magyar embereket még a gazdasági és politikai korrupció aggasztja (38 százalék), majd ezt követi a listán a szegénység és társadalmi egyenlőtlenség (34 százalék), valamint a munkanélküliség (28 százalék).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra