A madárürülék alig ismert veszélye

Még az eddig gondoltnál is nagyobb egészségügyi kockázatot jelenthet a madárürülék - állítják amerikai kutatók. Következtetésük alapja, hogy különböző, városi környezetben is előforduló madarak ürülékében olyan géneket mutattak ki nagy mennyiségben, amelyek antibiotikum-rezisztenssé tehetnek kórokozó baktériumokat.

Mit nevezünk antibiotikum-rezisztencia génnek? Az antibiotikumok olyan gyógyszerek, amelyekkel baktériumok ellen vehetjük fel a harcot - olvasható az amerikai járványügyi hivatal (CDC) honlapján . Egyes baktériumok ugyanakkor képesek olyan védekező stratégiát kialakítani, amely révén túlélhetik az antibiotikumok hatását. Ezt nevezzük antibiotikum-rezisztenciának. A baktériumok e képességüket a DNS-ükben kódolt instrukciók által nyerik el. A rezisztenciáért felelős gének gyakran a plazmidokon, apró DNS-darabokon belül találhatók, amelyek egyik kórokozóról a másikra hordozzák a genetikai instrukciókat. Ez azt jelenti, hogy bizonyos baktériumok meg tudják osztani a DNS-üket, ezáltal másokat is rezisztenssé tehetnek.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a madarak által hordozott antibiotikum-rezisztencia-gének ( ARG-k ) és rezisztens baktériumok az emberi szervezetbe is bejuthatnak, például úszás során, valamint közvetlen kontaktus útján magával az ürülékkel, szennyezett talajjal és a levegőbe kerülő ürülékrészecskék belélegzése által. Ugyancsak történtek már vizsgálatok a madárürülék elemzésére olyan ARG-források környezetében, mint a szennyvíztisztító telepek és a baromfifarmok vízelvezetői. Mint azonban azt a houstoni Rice Egyetem közleménye írja , az intézmény kutatói igyekeztek az eddigieknél mélyebbre ásni a témában, hogy pontosabb képet kapjanak a problémás gének előfordulásáról a vadon élő madarak ürülékében.

Akár az antibiotikum-rezisztencia terjedéséhez is hozzájárulhat a madarak ürüléke
Akár az antibiotikum-rezisztencia terjedéséhez is hozzájárulhat a madarak ürüléke. Fotó: Getty Images

A kutatócsapat varjak, kacsák és sirályok ürülékmintáit gyűjtötte össze Houston környékéről a téli és nyári hónapokban. Ezeket a mintákat aztán olyan baromfifarmokról gyűjtött mintákkal hasonlították össze, amelyekről ismert, hogy hasonló géneket tartalmaznak. Az így kapott adatokból kirajzolódott, hogy minden vizsgált madárfaj ürülékében megtalálhatók évszaktól függetlenül olyan ARG-k, amelyek a tetraciklin, a béta-laktám és a szulfonamid típusú antibiotikumokkal szembeni rezisztenciát kódolják.

A városban és vadonban is vigyázni kell

A kutatókat is meglepte, hogy e gének szintje közel olyan magasnak bizonyult, mint a baromfigazdaságokból gyűjtött friss ürülékminták esetében, ahol a szárnyasoknak alkalomszerűen antibiotikumokat is adnak a táplálékkal. Ezen felül egy úgynevezett integront is kimutattak, amiről ismert, hogy elősegíti az antibiotikum-rezisztencia terjedését a baktériumok között. Mi több, ennek szintje közel ötször magasabb volt a vadon élő madaraknál, mint a farmon tartott állatok esetében. "Eredményeink arra engednek következtetni, hogy a vadon élő madarak figyelmen kívül hagyott, de potenciálisan fontos gazdái az antimikrobiálisrezisztencia-géneknek. Emellett közvetlenül is szerepet játszhatnak a rezisztens fertőzések terjesztésében, habár ez kevésbé valószínű, mivel ritkán érintkeznek az emberrel" - mutatott rá Pedro Alvarez vegyész- és biomérnök, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók olyan opportunista baktériumokat is találtak a vizsgált madárürülék-mintákban, amelyek húgyúti fertőzéseket, szepszist vagy légzőszervi fertőzéseket okozhatnak. A téli mintákból kimutattak továbbá egy, az ételmérgezéssel összefüggő kórokozót is. "Tanulmányunk arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki kerülje a közvetlen kontaktust a madárürülékkel a városi közterületeken, különösen a fertőzések szempontjából kockázati csoportba tartozók. Emellett a rendszeres takarítás is segíthet csökkenteni a vonatkozó egészségügyi kockázatokat" - hangsúlyozta Pingfeng Yu, a kutatás vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.